Friss hírek

Kereskedelem

Hatezer boltot nyírtak ki a boltzárak Magyarországon

Hatezer boltot nyírtak ki a boltzárak Magyarországon

Hírfigyelő 22-03-22 1132

A múlt év közepére 5866-tal csökkent a boltok száma 2019 végéhez képest. Ennyi bolt nem bírta a két kényszerű boltzárat. Ez azonban nem volt több, mint korábban: öt év alatt 11 ezerrel csökkent a boltok száma. A vásárlók válogatósabbak lettek, a vásárlás kényelmében is.

A boltok száma hosszú évek óta csökken. A csúcs 2005-ben volt, 167 ezerrel, azóta folyamatosan zsugorodik a az üzletek száma. Ennek döntő oka a boltos világ átalakulása, a nagyobb alapterületű áruházak térhódítása a vásárlók körében.

Az időközben lefékezett plázaépítési hullám mellett a webáruházak piachódítása is a hagyományos boltok piacát csökkentette - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Az új értékesítési módszerek sem kímélték a régi boltokat, hiszen a kisebbek versenyképessége és kényelme évről évre kopottasabb lett.

Az élelmiszerboltok száma az elmúlt években kisebb ütemben csökkent, mint az iparcikkeseké, annak ellenére, hogy a sokat emlegetett nagy áruházláncok, a multik ott terjeszkednek nagy tempókkal, a plázastop ellenére is. A különféle iparcikkes boltok körében persze ugyanúgy lépegetnek a multi áruházak, aminek nyomán ebben a szegmensben sokkal nagyobb a boltszám csökkenés. Hozzátartozik a képhez, hogy a magyar boltos világ hagyományosan elaprózott, sok bolt szolgálja ki a vásárlókat, és számosan még mindig olyan helyszíneken, amelyek a korszerűbb kereskedelemhez nehezebben illeszkedhetnek.

Így például a kapualjak, vagy pinceszintek üzletei kényelmetlenek is a vásárlók részére, bár hajdanán, amikor még messze járt a magyar boltos világ a plázáktól, hipermarketektől, diszkontoktól, nagyon is népszerűek voltak.

Boltos világ
  2019 2020 2021* 2021/2019
élelmiszer 38 140 37 392 36 858 1282
iparcikk 79 103 76 179 74 658 -4445
benzinkút 2062 2051 2053 -9
jármű 7692 7601 7562 -130
összesen 126 997 123 223 121 131 -5866
*június 30.
Forrás: KSH

A járvány a korlátozásaival is megtépázta a boltos piacot, bár végül mind a 2020-as, mind a 2021-es mérleg - a vásárlások nagyságát nézve - a talpon maradásról tanúskodott. Különbségek persze azért voltak, hiszen a két kényszerű iparcikkes boltzár érzékeny piacvesztést jelentett. Nem véletlen, hogy az utóbbiak körében nagyobb volt a leépülés.

I  Forrás: napi.hu

 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van