Friss hírek

Kereskedelem

Feltámadnak Budapest régi legendás áruházai? Egy biztosan!

Feltámadnak Budapest régi legendás áruházai? Egy biztosan!

Hírfigyelő 22-02-22 1166

A Real Estate Awards versenyen Az Év Tervezett Kereskedelmi Projekt kategóriában a Corvin Palace győzött, vagyis a Blaha Lujza téren található ikonikus Corvin áruház teljesen megújul. Ez adta az apropóját, hogy visszaemlékezzünk a régi idők legendás áruházaira, amelyek anno a budapesti kiskereskedelmet uralták.

A Corvin Palace megújulásával Budapest egy ikonikus épületét kapja vissza több mint 50 év után. Eredetileg a klasszicizáló stílusú, díszes palotahomlokzatú Corvin Áruházat 1926-ban adták át a vásárlóknak, amelyet a hamburgi M. J. Emden und Söhne cég alapított. A nemzetközi népszerűségnek örvendő épületben 1931-ben elindult hódító útjára az ország első mozgólépcsője is, és a Corvin amúgy is igazi városközpont volt, hiszen az üzletek mellett étterem, kávézó és egyéb közösségi szolgáltatás is működött.

Az épület a második világháború során csupán kisebb sérüléseket szenvedett, annál nagyon sebet kapott, amikor 1948-ban államosították. 1967-től a Centrum Áruházak részévé vált, és ekkor kapta meg az alumíniumborítást is, amitől csak nemrég sikerült megszabadulni. Az ezredforduló táján némi fazonigazításon ment keresztül, azonban a nagy változások csak nemrég kezdődtek meg. Az 1926-os homlokzat felújításával, és a belső örökségvédelmi terek restaurációjával újra teljes pompájában tündökölhet az az épület, amelynek átadása 2023 elején várható. A 20 ezer négyzetméternyi térrel rendelkező ingatlanban nagyjából egyenlő arányban oszlanak majd meg a retail- és az irodafunkciók.

 

A teljes cikk: Feltámadnak Budapest régi legendás áruházai? Egy biztosan!

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?