Friss hírek

Kereskedelem

Dübörög az üzlet, 200 új boltot nyit a Rossmann

Dübörög az üzlet, 200 új boltot nyit a Rossmann

Hírfigyelő 22-01-17 2319

Jó évet zárt tavaly a Magyarországon több mint 230 üzlettel jelen lévő Rossmann, a német drogérialánc csoportszinten 8,1 százalékkal 11,1 milliárd euróra növelte árbevételét. A cég közleménye szerint ilyen gyorsan utoljára abban az évben nőtt, amikor 2012-ben csődbe ment egyik legfontosabb riválisa, a Schlecker.

A drogérialánc első alkalommal lépett kizárólag digitális formában egy új piacra, Dániában. Az online értékesítésről azt írták, hogy két számjegyű mértékben nőtt 2021-ben, az utóbbi két évben pedig majdnem megduplázódott. Ahogy a Welt emlékeztet, erről az alapító Dirk Rossmann – aki ősszel vonult vissza a vállalatvezetéstől – tavaly tavasszal azt mondta a német hírügynökségnek, hogy az internetes értékesítésük továbbra is veszteséges, de csak kis mértékben, és folytatják ennek a tevékenységnek a bővítését.

A vállalat az eredményességéről nem tett közzé információt, és mivel magánkézben van, erre nincs is kötelezettsége. Arról viszont beszámolt, hogy az idei üzleti évben 230 millió eurót szán beruházásokra, amelyek keretében 200 új üzletet nyit, ebből 70-et Németországban. Nem lenne meglepő, ha idehaza is újabb boltokat nyitna, hiszen tavaly 18 üzlettel bővült az itteni hálózata.

I Forrás: g7.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van