Friss hírek

Kereskedelem

Bejelentést tett Oroszországról a Nike

Bejelentést tett Oroszországról a Nike

Hírfigyelő 22-06-27 1080

A Nike bejelentette, hogy kivonul Oroszországból. A sportszergyártó óriás ezzel csatlakozik azokhoz a nyugati márkákhoz, amelyek elhagyták az orosz piacot a háború kitörése óta.

A Nike már márciusban leállította az online rendeléseket Oroszországban, és elkezdte bezárni a tulajdonában lévő üzleteket. A helyi partnerei által működtetett boltok azonban továbbra is üzemeltek, viszont a friss bejelentés alapján a cég most ezeket a megállapodásokat is felbontja – írja a BBC.

A vállalat közleményben jelezte, „a Nike meghozta a döntést, hogy elhagyja az orosz piacot". Hozzátették, kiemelt céljuk, hogy biztosítsák az alkalmazottak teljes körű támogatását, miközben a következő hónapokban teljesen leépítik a tevékenységüket.

A Nike honlapja szerint a cégnek több mint 50 üzlete van Oroszországban, aminek nagyjából egyharmada zárva van. Májusban pedig az orosz média arról számolt be, hogy a cég felbontja a legnagyobb oroszországi franchise partnerével kötött megállapodást, ami 37 üzletet érint.

Az elmúlt időszakban olyan óriások vonultak ki Oroszországból, mint a McDonald's vagy a Starbucks. Csütörtökön pedig a Cisco jelentette be, hogy megkezdi az oroszországi és fehéroroszországi tevékenységének teljes leállítását.

I Forrás: www.origo.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó