Friss hírek

Kereskedelem

Az Auchan lesz az EFOTT fesztiválboltja

Az Auchan lesz az EFOTT fesztiválboltja

Hírfigyelő 24-07-08 1059

Az Auchan lesz a kitelepült boltja a július 10-én kezdődő EFOTT-nak. 300 négyzetméteres Auchan Placcon 400-féle termékkel várják a fesztiválozókat a rendezvény egész ideje alatt. Különlegességekkel, többek között mentes és vegán termékekkel, helyben sütött pékárukkal és hűtött italokkal is készülnek, de az üzletben megvásárolt alapanyagokból főtt menüt is készítenek kérésre. A sajátmárkás termékek bolti áron kaphatók, a Bizalomkártya pedig a fesztivál alatt is kedvezményekre jogosít.

Hat napon át várja az EFOTT-ra érkezőket a Sukoróra kitelepült 300 négyzetméteres Auchan Placc. A több mint 400-féle termékből álló választék kifejezetten a rendezvény jellegéhez igazodó kínálatból áll majd: az élelmiszerek között lesznek laktóz- és gluténmentes, valamint vegán termékek is, kozmetikumokból pedig praktikus kis kiszerelésűek, hogy mindenki megtalálja azt, amire szüksége van a július 10-én kezdődő fesztiválon. A nagy melegben jól fog jönni, hogy az italokat kizárólag hűtve árulják, a pékárukat viszont frissen sütve, szinte még melegen.  Aki pedig a négy nap alatt azért főtt ételt is szeretne enni, ezt is megteheti, hiszen az üzletben megvásárolt alapanyagokból az Auchan szakácsai ingyen készítik el a fesztiválozóknak a kiválasztott Placc menüt. A kibővített Placc menüben a hamburgerek és grillhúsok mellett vegán és mentes opciók is lesznek, illetve sok-sok egészséges zöldség. Ugyancsak az egészséges vonalat képviselik a smoothie-k, amelyekből többféle mixet is kínálnak.

Jó hír, hogy a sajátmárkás termékek bolti árakon kaphatók majd, és megéri csatlakozni az Auchan hűségprogramjához is, mert a kiváltott Bizalomkártya számos kedvezményre jogosít, ráadásul a vásárlások után pontok is járnak, amit egy következő alkalommal egy az egyben forintra váltva le lehet vásárolni.

Az EFOTT-ra érkező fiatalok ellátása mellett egy kis szemléletformálásra is vállalkozik az Auchan, hiszen az önfeledt szórakozás nem mond ellent annak, hogy a környezetre és az élelmiszerpazarlás csökkentésére is odafigyeljenek. Erre irányulnak majd az Auchan Placcon zajló programok és aktivitások is. Lesz klímaváltozással kapcsolatos előadás, ösztönzik a szelektív hulladékgyűjtést és a felesleges élelmiszer eladományozását. A bringaturmixszal egy egészséges smoothie-t lehet „összetekerni”, a látványos fesztiválsminkek környezetbarát módon készülnek el. A karrierstandon pedig a kereskedelem iránt érdeklődőket várják.

Számos egyéb aktivitással és értékes nyereménnyel készül az Auchan, ami a közelmúltban stratégiai partnerséget kötött a HÖOK-kal. A jövőnket nagyban meghatározó fogyasztói döntések fontosságára szeretnék ugyanis az egyetemista korosztály figyelmét felhívni, hiszen számukra ez már szó szerint életbevágó lesz. A HÖOK segítségével a korcsoport számára releváns közösségi média platformokon folyamatos kommunikációt folytatnak fenntarthatósági, élelmiszerpazarlás elleni és a tudatos vásárláshoz kapcsolódó posztokkal. A témák között a hulladékkezelés kérdése éppúgy szerepel, mint a felelős vízfogyasztásé vagy fesztiválozásé. Az együttműködés az EFOTT-on csúcsosodik ki, ahol a fiatalok személyesen tapasztalhatják meg az áruházlánc értékeit.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó