2026. július 1., szerda - Annamária

Ingatlanpiac

Sok kicsi sokra megy: Új, innovatív pénzügyi megoldások már az ingatlanpiacon is

2024-09-10 839

A világszerte egyre népszerűbb közösségi finanszírozási konstrukció célja, hogy megkönnyítse egy-egy projekt megvalósítását, kihasználva a befektetői közösség együttes tőkeerejét. A közösségi finanszírozás előnye, hogy a segítségével olyan tervek is megvalósulhatnak, amelyek egyéb pénzügyi lehetőségek hiányában nem tudnának.A konstrukció új alternatívát teremt az ingatlanbefektetők számára is.

Az angol elnevezéssel crowdfunding lényege, hogy a projekt szereplői különböző összegekkel járulnak hozzá a cél megvalósításához, egy nyilvánosan hozzáférhető, online platformon keresztül.

Nem kell nagyon nagyban kezdeni

„A közösségi finanszírozást elsősorban arra találták ki, hogy megoldást nyújtson a piaci különbségek kiegyenlítésére, és ezzel magasabb hozamot is elérhessenek az egyéni befektetők” – magyarázza Dr. Kiss-Dózsai András Attila, a Pure Profit Group Kft. üzlettársa és szakmai tanácsadója. „Az ilyen jellegű finanszírozásnál általában nem jellemző a nagyobb összegű hozzájárulás, hanem – ahogyan a nevében is benne van – a közösség erejére épít.”

Egy jó ingatlanbefektetést lehetetlen elképzelni anélkül, hogy komolyabb, akár több százezer eurónyi összeg rendelkezésre állna. A közösségi finanszírozás révén azonban olyan potenciális ingatlanbefektetők is hozzáfélhetnek a piachoz, akik ennél lényegesen kisebb tőkével rendelkeznek. A Pure Profit Groupnál például már 50 ezer euróval el lehet indulni.

„Az Európai Unió ingatlanpiaca elsősorban az élénk kereslethez képest szerényebb kínálat miatt kínál vonzó bérleti hozamokat és növekedési potenciált akár a nagyvárosi területeken, akár hosszú távú megtérüléssel vidéken vagy fejlődő régiókban” - fogalmaz a Pure Profit Group szakértője. „Magyarország is egyre inkább része ennek a stabil és biztonságos piacnak, ahol erős a jogbiztonság, ami védelmet nyújt a tulajdonosok, befektetők számára” – hangsúlyozza Dr. Kiss-Dózsai András Attila.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években tapasztalt bizonytalan világpolitikai helyzet, az orosz-ukrán konfliktus, a nemzetközi gazdaság egyéb szegmensei mellett az ingatlanpiacra is kihat. A kiszámíthatatlan árfolyamváltozások, a sok gazdasági területet érintő szankciók elbizonytalanítják a pénzügyi befektetésekben gondolkodókat, így egyre többen látják biztonságosabbnak, ha meglévő tőkéjüket ingatlanba fektetik. A tartósan alacsony kamatlábak is arra ösztönhetik a befektetőket, hogy más, bizonytalanabb megtérülésű szektorok helyett, az ingatlanpiacon keressék a lehetőségeket.

„Összességében az ingatlanokba történő befektetés az Európai Unióban, illetve az európai piacon, stabilitást, sokszínűséget és jó növekedési potenciált kínál” - fogalmaz Dr. Kiss-Dózsai András Attila. „Ehhez társul egy viszonylag újszerű megoldási alternatíva, mégpedig az ingatlanok közösségi finanszírozása. Úgy vélem a kisebb tőkével rendelkező magyar egyéni befektetők számára a kollektív összefogással történő tőkebevonási módszer egy rendkívüli lehetőség.”

Átláthatóság, biztonság

Közösségi finanszírozás esetén a befektetőket általában online platformok kötik össze az ingatlanprojektekkel. Azonban léteznek egyedi működési modellel rendelkező társaságok is, mint például a Pure Profit Group.

„Mi személyes tanácsadóink révén is pontos, részletes információkat adunk a befektetési lehetőségekről, beleértve a várható tendenciákat, emellett támogatást, segítséget nyújtunk a befektetőknek a döntéshozatalban” – magyarázza a tanácsadó. „A transzparencia elsődleges szempont, hiszen a tulajdonosok kisbefektetőként döntéshozóvá is válnak, a csatlakozás előtt meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak.”

Mint minden befektetés, még egy hagyományos ingatlanügylet is hordoz kockázatot. Az áttörést jelentő közösségi finanszírozáson keresztül azonban olyan esélyek nyílnak a fokozatos és folyamatos hozamnövekedésre, amelyre egyéb, szerteágazó tőzsdei befektetések révén nem lenne lehetőség.

„Nagy tapasztalatú szakemberek dolgoznak a befektetések sikeréért. Kiváló ingatlanokat, átláthatóságot, biztonságot és pénzügyi stabilitást biztosítanak, hogy garantálják a kockázatok minimalizálást és minden befektetett euró maximalizálását.”

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője