2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Irodapiac

Balatonfüreden nagy sikert aratott az Ingatlan Regatta és a Real Estate Beach Conference

2023-09-14 943

Az Év Irodája csapata idén már nyolcadik alkalommal rendezte meg az Ingatlan Regattát és harmadik alkalommal a Real Estate Beach Conference-t. A már nagy hagyományokkal rendelkező esemény idén Balatonfüredre költözött a LUA Resort ötcsillagos szállodakomplexumba, hogy még magasabb színvonalon még exkluzívabb környezetben fogadhassa a konferencia előadóit és a hallgatóságot, valamint a versenyen résztvevőket.

Az Év Irodája csapata a hagyományoknak megfelelően 2023-ban is Litkey Farkas világbajnok és többszörös Kékszalag győztes szakmai vezetésével szervezte meg az Ingatlan Regattát, ahol szokás szerint az ingatlanszektor legnevesebb vállalatai mérettették meg magukat. Idén is kiemelkedő érdeklődés kísérte az ikonikus versenyt, hiszen az Ingatlan Regattán több mint háromszáz résztvevő vitorlázott több kategóriában.

A versenyt megelőző napon pedig harmadik alkalommal került sor a Real Estate Beach Conference-re, ahol több mint kétszázan vettek részt, hogy a szektor legfontosabb kérdéseit és problémáit kendőzetlenül górcső alá vegyék. A háromnapos rendezvényen a Balaton partján a piaci szereplők kötetlen keretek között vitathatták meg a legfontosabb aktuális témákat, miközben sportoltak és új üzleti kapcsolatokat építettek, emellett a konferencia előadói ezúttal is különleges megközelítéssel elemezték az ingatlanszektort.

Idén a résztvevők ugyanis arra vállalkoztak, hogy az ingatlanpiac SWOT-elemzése során a szektor erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeit boncolgassák. A téma aktualitását az adta, hogy az elmúlt tíz év aranykora után jelentős változások mutatkoznak a piacon, amelyek a piaci szereplők részéről is új megközelítést, üzleti stratégiát és célokat igényelnek.

A teljes cikk: Balatonfüreden nagy sikert aratott az Ingatlan Regatta és a Real Estate Beach Conference

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője