2025. május 11., vasárnap - Ferenc

Irodapiac

Az osztályharc erősödik! Vajon ki lesz az úr az irodákban?

2023-06-07 966

A pandémia után a hibrid munkamodellek egyre jobban a mindennapok részeivé váltak. Azonban, amíg korábban a vállalatok többsége hetente két napra rendelte be a munkatársakat, addig egyre jobban közelítünk a heti három alkalomhoz. Vagyis a harc éleződik, de még nem dőlt el semmi!

Úgy tűnik, hogy 2023 fordulópontnak tekinthető, hiszen a vállalatok azt szeretnék, ha a dolgozók egyre több időt töltenének a munkahelyükön. Ez egy hosszú folyamat eredménye, hiszen a Microsoft még 2022 elején végzett széles körű felmérése alapján a vezetők 50 százaléka azt mondta, hogy cégük már megköveteli vagy tervezi, hogy a dolgozók a következő évben teljes munkaidőben visszatérjenek az irodába.

Ugyanez a felmérés azonban azt is kimutatta, hogy a megkérdezett munkavállalók 52 százaléka azon gondolkodott, hogy a tavalyi évben teljesen távmunkára vált vagy hibrid munkarendben dolgozó vállalathoz szerződik. Vagyis úgy tűnik, hogy a huzavona a távmunka és az irodai jelenlét között még egyáltalán nem lefutott meccs. Ahogy távolodunk a járványtól, úgy erősödik a vállalatok meggyőződése, hogy a dolgozóikat minél nagyobb arányban szeretnék a munkahelyükön látni.

A teljes cikk: Az osztályharc erősödik! Vajon ki lesz az úr az irodákban?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője