2025. december 5., péntek - Vilma

Irodapiac

Lassan elkészül Debrecen új irodaháza, az Office Bay

2022-03-30 811

Még 2021 júliusában tették le az Office Bay alapkövét Debrecenben, most pedig az irodaház bokrétaünnepségére is sor került, vagyis az ingatlan elérte legmagasabb pontját.

Herdon István, a XANGA cégcsoport elnök-vezérigazgatója a jeles eseményen elmondta: a debreceni repülőtéren 2010 őszén kezdődött a multimodális központ fejlesztése, azóta 12 projekt valósult meg a területen, ez átlagosan évi egyet jelent. Ezek kapcsolódnak a reptér szolgáltatásaihoz, infrastrukturális hátteret biztosítanak az utasforgalom mellett az új tevékenységeknek és azok beindításához – például emelőhangár, vámáruraktározás, kargologisztika, vasúti átrakó, reptéri tűzoltóképző bázis, irodák, vámügyintézés, írja a dehir.hu.

A négyezer négyzetméteres irodaépület mintegy 3 milliárd forintból jön létre, nyár elejére készül el, a reptérre betelepülő szolgáltatásoknak nyújt egy inkubátorhátteret. Több száz dolgozónak fog megfelelő munkakörülményeket biztosítani. Az épület látványterveit a Bord Építész Stúdió készítette, a kivitelezést pedig a HUNÉP Zrt. végzi – ismertette Herdon István.

Mint elhangzott, a XANGA Csoport üzleti modellje 20 éve változatlan, kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltatói infrastruktúrát fejleszt, melyekben a bérlőként beköltöző, magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik betelepítésével kezdhetik meg működésüket.

Papp László polgármester pedig felidézte: jó pár évvel ezelőtt, mikor Debrecen városa úgy gondolta, hogy értékként, stratégiai elemként kell kezelni a repülőteret, akkor komoly, megoldandó feladathalmazt láttak maguk előtt. "Nem voltunk egyedül, egy komoly partner, a XANGA Cégcsoport segített bennünket a 2010-es évek kezdetétől" – mondta a polgármester. Hozzátette: olyan fejlesztés zajlik, amire a következő években újra fókuszálni kell majd.

"Egy szolgáltató- és irodaház komoly potenciált jelent a város bármely részén. Megtízszereztük a Debrecenben rendelkezésre álló és megfelelős ipari infrastruktúrával rendelkező iparterületeink nagyságát az elmúlt hét évben. Ezek az iparterületek 2025-26 környékére megtelnek, és a város eléri az ipari területek maximális, felső határát" – mondta Papp László.

Hozzátette: ezután a figyelmüket a szolgáltatóipar, a szolgáltatópiac és a kreatív ipar felé fordítják. Ebben a tekintetben az irodaházak fejlesztésének nagy jelentősége lesz, jegyezte meg a polgármester. Kitért Szijjártó Péter keddi bejelentésére is, miszerint Debrecenben is létrehoz egy IT-központot az amerikai HTEC Group. Egyik irodaház sem fog üresen állni Debrecenben, hiszen mindegyiknek megvan a maga jelentősége – zárta gondolatait Papp László.

| Forrás: realista.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője