Friss hírek

Irodapiac

Felforgatják a budapesti irodapiacot az állami cégek költözései

Felforgatják a budapesti irodapiacot az állami cégek költözései

Hírfigyelő 24-03-12 1050

Hiába vágta el a Covid az irodapiac iránti befektetői és fejlesztői bizalmat, bizonyos alpiacokon ma is jelentős építkezések zajlanak. Ide sorolható a Nem-központi Pest területén épülő Zugló Városközpont és a dél-budai BudaPart beruházás is. Előbbi mintegy 150 ezer négyzetméternyi alapterülettel bővítheti a fővárosi állományt, és állami, kormányzati intézményeknek ad majd helyet, utóbbin pedig szintén több tízezer négyzetméternyi irodaterület valósul meg, ahova részben ugyancsak állami intézmények költözhetnek.

Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen hatása lehet a budapesti irodapiacra nézve annak, ha ekkora volumenben költöznek állami intézmények jelenlegi épületeikből modern, A kategóriás irodaházakba. A CBRE felmérése szerint idén mintegy 173 ezer négyzetméternyi iroda készülhet el Budapesten, amivel a mostani 4,37 millió négyzetméteres állomány mérete meghaladja majd a 4,5 millió négyzetmétert. A mostani állományból mintegy 3,57 millió négyzetméter spekulatív irodaterület, míg 0,8 millió négyzetméter saját tulajdonú iroda.

A teljes cikk: Felforgatják a budapesti irodapiacot az állami cégek költözései

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát