Friss hírek

Ipar, logisztika

Kirobbanó növekedésnek indulhat a raktárautomatizálás

Kirobbanó növekedésnek indulhat a raktárautomatizálás

Hírfigyelő 24-01-09 1101

Az Interact Analysis piackutató cég legfrissebb tanulmánya szerint a raktárautomatizálási megoldások iránti kereslet a 2023-as kihívásokkal teli évet követően 2024-ben ismét növekedő pályára áll, de az igazán nagy ugrásra csak az évtized második felében lehet számítani. A cég kutatói azt is előrevetítették, hogy a raktárautomatizálásból származó bevételek mennyivel emelkednek 2024-ben (jó hír, hogy fognak), majd 2025-től, amikortól éves szinten már két számjegyű növekedési ütemet lehet majd tapasztalni – állapította meg az adatokból a The Robot Report.

A világjárvány, valamint a 2019-2020-as, történelmi mélyponton lévő kamatlábak miatt az e-kereskedelmi megrendelések számottevő növekedést mutattak – emlékeztet az Interact Analysis riportja, arra utalva, hogy a globális jelenségek a raktárbővítések és a raktárautomatizálási megoldások fellendülését eredményezték. Azóta viszont az e-kereskedelmi forgalom lassulása és a kamatlábak emelkedése a raktárépítések csökkenéséhez és a raktárak automatizálására irányuló beruházások lassulásához vezetett. Az előrejelzések szerint a helyhez kötött automatizálással kapcsolatos megrendelések 2023-ban mintegy nyolc százalékkal csökkennek.

A piackutató cég hónapokig tartó kutatása során több mint 100 interjút készített, és több mint 120 vállalatot elemzett. A tapasztalatokat kifejezetten a raktárautomatizálással kapcsolatos múltbeli, jelenlegi és jövőben várható beruházások megismerése érdekében összegezték.

„Bár arra számítunk, hogy a kamatlábak jövőre is magasak maradnak, a raktárépítések növekedni fognak, ami 2024 második felében és 2025-ben a raktárautomatizálási megrendelések beérkezésének fellendülését eredményezi” – nyilatkozta Rueben Scriven, az Interact Analysis kutatási vezetője.

I Forrás: okosipar.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Idén is díjazta a szakma a privátbanki, a vagyonkezelési, és a prémium banki szektorok legjobbjait
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Kutatás: Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Az iroda már nem pusztán munkahely: három erő rajzolja át a piacot
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Megugrott az érdeklődés az okosriasztók iránt
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Magyar űrkísérletek nyomában: Kutatók Éjszakája a HUNIVERZUM-ban
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka
Longevity kutatás: a hosszú és teljes élet titka