2025. május 10., szombat - Ármin

Ingatlanfejlesztés

Régóta ígért fejlesztés megvalósítása kezdődött meg az Örs vezér terén

2024-05-24 1026

Megkezdődött az M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötésének a megvalósítása: benyújtották a  környezetvédelmi engedélyezéshez szükséges dokumentumokat – jelentette be az útépítésekért felelős helyettes államtitkár csütörtökön.

A beruházás megvalósulása után a HÉV-Metrón Cinkotától, anélkül utazhatnak majd az utasok egészen a Déli pályaudvarig a vonatokon, hogy át kelljen szállniuk a M2 metróvonal jelenlegi végállomásán, az Örs vezér terén

– emelte ki a Pántya József. Hozzátette: nem csak az új sínszakaszt fogják megépíteni, hanem lecserélik a régi HÉV járműveket és a biztosítóberendezések, valamint egy járműtelepet és P+R parkolót is építenek.
Azt várják, hogy még a nyáron megszerzik a környezetvédelmi határozatot, ezt követően pedig megkezdődhet az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésének közbeszerzési eljárása. A négy kerület közlekedését érintő projektet európai uniós forrásból kívánják megvalósítani. A tervezői szerződések megkötésére a jövő év első felében kerülhet sor, és a tervezési folyamat két-három évet vehet igénybe, ezt követően kezdődhet a projekt konkrét megvalósítása – fejtette ki a helyettes államtitkár.

– A cél az, hogy a kötött pályás közlekedés fejlesztése a XXI. század egészében meghatározza a XVI. kerület mindennapjait. Úgy kívánják ezt megvalósítani, hogy az a kerületben élők számára a legideálisabb viszonyokat teremtse

– hangsúlyozta Szatmáry Kristóf (Fidesz) országgyűlési képviselő. Hozzátette: a beruházás jótékony hatással lesz az ingatlanok értékére és a kerület közterületeinek fejlődésére.

Kovács Péter (Fidesz), a XVI. kerület polgármestere hangsúlyozta:  

a fejlesztés megoldja a kerület egyik legnagyobb közlekedési problémáját, hiszen megszűnnek a sokszor 8-10 perces várakozást kiváltó szintbeli kereszteződések a HÉV vonalán.

Ugyanis a vonatok a felszíni közlekedés mellett a felszín alatt és felüljárókon fognak közlekedni – magyarázta.

Ez a fejlesztés egyben a főváros legnagyobb környezetvédelmi beruházása is lesz, hiszen az agglomerációban élők a P+R parkolókban lerakhatják majd az autóikat és közösségi közlekedéssel utazhatnak tovább Budapest belvárosába. Ez pedig enyhíti a kialakuló forgalmi dugókat – mondta Kovács Péter. Rámutatott: ezért sem érti, hogy 

Karácsony Gergely főpolgármester a megválasztása után miért állította le a projekt előkészítését. Miközben a kampányában még azt ígérte, hogy felgyorsítja a megvalósítást.

Sokat kellett küzdeni a program megvalósításáért, ám oda jutottak, hogy a jelenlegi kormányzat támogatja a projektet – tette hozzá Kovács Péter.

I Forrás: magyarnemzet.hu

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője