2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Ingatlanfejlesztés

Alig emelkedett az új építésű lakások négyzetméterára

2024-03-14 1204

Egy százalék alatti áremelkedést mért az Otthon Centrum az új építésű lakások négyzetméterárában az első negyedévben, ilyen csekély növekedés legutóbb a Covid-időszak alatt volt a vidéki ingatlanpiacon. Debrecen árban és projektszámban is listavezető.

Az első negyedévet összesítő adatsor szerint az új építésű lakások kínálati négyzetméterára átlagosan 1,035 millió forint, ami mindössze 0,7 százalékkal haladja meg a korábbi negyedéves értéket, és éves összevetésben is tíz százalék alatti, 9,4 százalékos áremelkedést jelent – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb összegzéséből. Ilyen kismértékű emelkedésre legutóbb a Covid második hulláma alatt volt példa az új építésű lakások piacán. A cég tapasztalata szerint a legtöbb projektben nem, vagy csak minimálisan emeltek árat a fejlesztők. Ugyanakkor a vidéki városok közötti ársorrend változott, és már Debrecen a legdrágább 1,22 millió forintos fajlagos négyzetméterárral, ami a településen az utóbbi negyedévben indult, jelentős számú új projekttel magyarázható. Sopron négyzetméterenként 1,18 millió forinttal a második, míg Szeged 1,12 millió forinttal a harmadik. Egymillió forint feletti fajlagos ár jellemző még Érdre, Pécsre és Veszprémre. A nagyvárosok mindegyike megközelítette az egymilliós átlagot, és Miskolcon is 900 ezer forint fölé nőtt az átlagérték.

A kisebb városokban egyaránt meghaladta a kínálati négyzetméterár a 600 ezer forintot. Továbbra is Békéscsaba a legolcsóbb, itt 605 ezer forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, míg Hódmezővásárhelyen 700 ezer forint az átlag. A legtöbb városban a 750-950 ezer forint közötti sávban mozog az átlagos négyzetméterár.

Az Otthon Centrum első negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban összesen 259 projektben 6003 lakás épül, ami nagyjából azonos az előző negyedéves adatokkal. A projektek száma, valamint az épülő lakások száma 2,5 százalékkal kevesebb, ugyanakkor az 1,035 millió forintos átlagos kínálati négyzetméterár 0,7 százalékkal magasabb a három hónappal ezelőttinél.

A teljes cikk: Alig emelkedett az új építésű lakások négyzetméterára

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője