2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Ingatlanfejlesztés

Ők lehetnek az ingatlanpiaci vállalatok kulcsfigurái, akik mindent tudnak!

2023-01-18 693

A Chief Data Officerek (CDO), azaz az adatkezelési vezetők viszonylag új szerepkörben dolgoznak, akik egyre nagyobb számban jelennek meg a nagyvállalatok világában. Sőt, ma már az ingatlanpiaci cégeknél is egyre több helyen töltenek be ilyen típusú állást.

A Capital One volt az első vállalat, amely 2002-ben adatkezelési igazgatót alkalmazott, azóta egyre több helyen kínáltak ilyen típusú állást. Akkoriban alapvetően a pénzintézetek és a biztosítási szektorban jelenlévő cégek jártak élen e téren az egyre szigorúbb adatkezelési szabályozások miatt. A PwC 2021-es tanulmánya kimutatta, hogy a világ 2500 legnagyobb, tőzsdén jegyzett vállalatának 21 százaléka rendelkezik már CDO-val, és ezeknek a pozícióknak a felét csak 2019-ben és 2020-ban töltötték be.

Nem is csoda ez a nagy expanzió, hiszen az adatok a technológia fejlődésének is köszönhetően felértékelődtek, sőt, napi szinten találkozhatunk új innovációkkal, amelyek újabb és újabb statisztikákat generálnak. Nincs ez másként a kereskedelmi ingatlanpiacon sem, elég csak egy irodaházban a napi kihasználtsági adatokra gondolni, hol melyik helyiségben hányak vannak satöbbi.

Nem véletlenül a nagy globális ingatlanügynökségek is a tettek mezejére léptek, így a JLL vett fel elsőként adatkezelési vezetőt, majd a Cushman & Wakefield is erre az útra lépett. A fő oka az új pozíció létrehozásának, hogy a kereskedelmiingatlan-piac hatalmas mennyiségű adatot generál, amelyet rendszerezni, elemezni és tárolni kell. Egyre több szakvállalat szeretné hasznosítani az ingatlanokkal összefüggő adatokat a lízingszerződésektől kezdve az épületek kihasználtsági arányáig. Az ingatlanpiaci vállalatok felismerték, hogy szükségük van valakire, aki vezető szerepet tölt be a beérkező információk kezelésében, és az adatok értékké alakításának folyamatán dolgozik.

Korábban az adatkezelők szerepe az adatvédelemre és -biztonságra összpontosult, és a munkakör elsősorban műszaki vagy jogi háttérrel rendelkező szakembereket vonzott. Ma fokozottan fontos ez a terület is, hiszen a kíberbűnözés is szintet váltott, a hackerek komoly technológiai infrastruktúrákkal lopják az adatokat. Másrészt viszont ma már nem csak a tárolás a fontos, hanem az adatokból olyan következtetéseket szeretnének levonni, amelyek bevételt jelentenek a cégek számára. Vagyis az adat mint érték felértékelődik az ingatlanszektorban is.

Mivel az adatkezelési vezető szerep sok szervezetben még nagyon új pozíció, ezért a manapság is folyamatosan alakulnak a feladatköreik. Az adatkezelési vezető mindenképpen kulcspozícióvá válik az összegyűjtött adatok rendszerezésében és az azokból előállított értékek piacképessé tételében, hiszen még sokan nem tudnak mit kezdeni a tengernyi adattal és kevés fogalmuk van arról: hogyan és milyen szempontok alapján érdemes azokat rendszerezni.

Az ingatlanpiaci vállalatok adatai abban különböznek más iparágak információitól, hogy azok sokkal szélesebb körűek, és a legtöbbet manuálisan állítják elő. Az ingatlanszektor összetettségét jelzi, hogy nem csak az épületekkel kapcsolatos adatokra van szükség, hanem a környező területekről is gyűjtenek infókat, illetve az épületekben tartózkodó emberekről és tevékenységeikről is összegeznek statisztikákat.

Az adatok rendszerezése során vállalati adatplatformokat hoznak létre, amelyekből a vállalatok munkatársai dolgozhatnak, egy-egy bérleti vagy befektetési döntés előtt ezzel versenyelőnybe kerülhetnek azok az ingatlantanácsadók, akik részletesen információkkal tudják alátámasztani a véleményüket és elemezni az adott piaci szegmenst.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

More details
Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

Betehet az útdíj a buszos osztálykirándulásoknak

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

Nem akármilyen csalást lepleztek le a Liszt Ferenc reptérre vonatkozóan

More details
Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

Ennyi volt: Betiltották az AMD és az Intel processzorainak használatát is a kormánygépekben Kínában

More details
Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

Karikó Katalin és Ráskó Eszter a legbefolyásosabb magyar nők között!

More details
Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

Így is jelenthetik a gyermekek az online bántalmazást

More details
Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

Hatalmas bajban vannak a kerékpárgyártók

More details