2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Ingatlanfejlesztés

Épül az új városnegyed Zuglóban

2022-04-27 1719

Építési engedélyt kapott a zuglói városközpont új komplexuma, amely a Zaha Hadid Architects által tervezett Zugló City Center-projekt első fázisában készülhet el a Bosnyák téren az új kerületi főtérrel együtt. A teljes beruházás több ütemben valósul meg, első körben az új kerületi városközpont jön létre, majd épülnek az új városnegyed következő fázisai, amelyek iroda és lakófunkciót egyaránt tartalmaznak. A teljes beruházás értéke körülbelül bruttó 250 milliárd forint.

Budapest Főváros Kormányhivatala április 20-án döntött a korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított új zuglói városközpont terveinek engedélyezéséről - derül ki az Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály hirdetményéből, írja az epiteszforum.hu. A teljes projekt egyrészt Zugló új városközpontját tartalmazza, másrészt hozzá kapcsolódva egy új városnegyed is születik a Bayer Construct beruházásában. A nagy volumenű fejlesztés terveit a Zaha Hadid Architects és a LAND Italia jegyzik. 

Új városközpont épül

Az önkormányzati elképzelések szerint az új központ a Bosnyák téren, 6-8 ezer négyzetméteren valósul meg. A főtérről sétálóutca nyílik, annak mentén helyezkedik majd el az újonnan megépülő modern városháza, a korszerű szakrendelő intézet és a Bosnyák téri piac is egy létesítményben. Az egész komplexum alatt mélygarázst hoznak létre. A piac épülete kétemeletes kialakítást kap, és bár a Vásárcsarnok klasszikus funkciókat fog ellátni, igény esetén a Bosnyák utcában biztosítható lehet a bolhapiac jellegű árusok időszakos elhelyezése is. 

Az épületben kerül elhelyezésre az új polgármesteri hivatal, ahol az összes közigazgatási funkció egy helyen lesz elérhető. A harmadik elem a szakorvosi rendelőintézet létrejötte, amely egy épületben egyesíti Zugló összes szakellátásának intézményét, valamint helyet ad a jövőben a sürgősségi ellátásnak is. A főtér a kialakításának köszönhetően a jövőben közösségi funkciókat is el tud látni, így akár kulturális programok, koncertek, és a karácsonyi vásár helyszíne is lehet.

Új városnegyed is lesz

A városközponthoz kapcsolódó új városnegyed a Bayer Construct vállalatcsoport magánberuházásában, a Bosnyák tér mögött épül. A gigafejlesztés Pest egyik legzöldebb és legfenntarthatóbb életterét valósítja meg, amely kapcsolódik a Rákos-patak környékéhez, harmonikus egységbe foglalva a zöld területeket és az új közösségi tereket. A lokációban egyaránt helyet kap az üzleti-, iroda- és lakófunkció, valamint a szabadidős tevékenység.  

A tervezés során kiemelten fontos szerepet kapott a fenntarthatóság előtérbe helyezése, valamint a zöld területek további bővítése. A gyalogos forgalom mellett a kerékpáros forgalom igényeit is igyekeztek figyelembe venni, ezzel is elősegítve a célt, miszerint minél inkább autómentes övezetté tudjon válni Zugló új városközpontja. 

A fejlesztő egy nemzetközi tervpályázaton választotta ki a Zaha Hadid Architects építészeti és tervezőirodát, amely világszerte számos fantasztikus projektet tervezett már. A teljes beruházás szinte egy évtizede felölel, hiszen idén kezdődik, és az előzetes kalkulációk szerint 2029-ben fejeződik be. Egy korábbi lakossági fórumon meglehetősen nagy számok hangzottak el, így a tervek szerint épül 950 lakás, 90 ezer m2-nyi iroda és 12 ezer m2 kereskedelmi terület, emellett 16 ezer négyzetméternyi új zöld terület létesül, ami kiegészülhet a városközpont 31 ezer m2-es parkosított területével.

A finanszírozásról még nem sokat tudunk, de az biztos, hogy tavaly ősszel a Bayer Construct Zrt. 30,1 milliárd forint értékben értékesített a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjában. Emellett szintén akkori hír, hogy a a vállalatcsoport megindította a termelést az új betonelem előregyártó üzemében a biharkeresztesi Ipari Park területén, amely az ország legnagyobb ilyen profilú üzeme. 

A Mundo örököse

Talán már csak a feketeöves memóriabajnokok emlékeznek arra, hogy a Bosnyák téren csaknem egy évtizedig a Mundo plázát emlegették, amely a kerületközponttal együtt épült volna meg.  Az Echo Investment még 2006-ban vásárolta meg a Bosnyák tér mögötti 6,8 hektáros területet a zuglói önkormányzattól 4 milliárd forintért. A cég 2010-re 170 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont felépítését tervezte Mundo Center néven, azt remélve, hogy addig a négyes metró is kiér a Bosnyák térig. 

Az időközben amerikai tulajdonba került lengyel ECHO sokévi huzavona után 2018-ban eladta a projektet a Bayer Constructnak, amely később kidolgozta a most szóban forgó gigaprojektet. Az összesen 107 ezer négyzetméteren elterülő Mundo Center mintegy 170 üzletet, egy multiplex mozit és 1350 parkolóhelyet foglalt volna magában. Az biztos, hogy a lerobbant Bosnyák tér évtizedek óta megújulásra vár.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője