2026. július 1., szerda - Annamária

Ingatlanfejlesztés

1,1 milliárd forintból 39 új bringa- és görpark épül Magyarországon

2021-04-19 574

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 2021-ben ismét meghirdette az Országos Bringapark Programot. Ennek keretében az 50 százalékoz önrész mellett 558 millió forint támogatással 2022 tavaszáig 36 új bringapark és 3 görpark épül majd az országban.

A program célja, hogy Magyarországon minél nagyobb számban és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók számára bringa- és görpark.

A támogatásra minden olyan önkormányzat, önkormányzati szerv, nemzetipark-igazgatóság, erdészeti szervezet, sportegyesület, natúrpark, egyházi szervezet, illetve egyéb civil- és gazdasági szervezet jelentkezhetett, amely többek között vállalta, hogy az így megvalósuló beruházását legkésőbb 2022. március 31-éig megvalósítja.

Az Országos Bringapark Program iránt idén is hatalmas volt az érdeklődés, a pályázók közül 39-en nyertek támogatást. Az 50 százalékos vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően országszerte összesen 1,1 milliárd forintot meghaladó értékben létesülnek bringa- és görparkok az elkövetkező hónapokban.

A hozzájárulási összegeket nem kizárólag a bringaparkok építésére, hanem a közvetlen környezetükben felépülő, vagy felújítandó infrastruktúra fejlesztésére is fordíthatják a jelentkezők.

Az építési program támogatási kerete számos különböző pályatípust tartalmaz. A pályázók single trailek (egy nyomvonalas, földutas pálya), pumpapályák (épített, egyensúlyérzéket fejlesztő ügyességi pálya) és kifejezetten az extrém sportok szerelmeseinek szánt BMX-, triál- és görparkok, valamint dirt/freeride pályák létesítését vállalták.

Az így létrejövő parkokkal a kormány célja az volt, hogy az alapvetően óvodás és alsó tagozatos korú gyermekek számára épült hagyományosabb játszóterekből már kinőtt fiataloknak ne a digitális világ legyen az egyetlen alternatíva a szabadidő eltöltésére.

A támogatási igények elbírálása tudatosan a kerékpáros parkok irányába, hiszen a nyári olimpiai játékokon az atlétika és az úszás után a bicikliseknek osztják ki a legtöbb érmet: 22 versenyszámban összesen 66 dobogóst hirdetnek.

A szakmai anyagok elbírálása alapján 2022 májusában újabb 36 településen lesz lehetőség a bringa- és görparkok használatára. A települések listája országos lefedettséget mutat, kisebb lélekszámú községek éppúgy megtalálhatóak benne, mint nagyobb lakossággal rendelkező városok.

Bringaparkok épülnek Balassagyarmaton, Békéscsabán, Biatorbágyon, Budakeszin, Budapesten Kőbányán és Újbudán is, továbbá Cegléden, Domaszéken, Dorogon, Gencsapátin, Győrött, Gyulán, Hajdúböszörményben, Hosszúhetényben, Iszkaszentgyörgyön, Karcagon, Kiskunfélegyházán, Komlón, Kozármislenyen, Mátraszentistvánon, Nagymaroson, Nemesvámoson, Pápán, Pécsett, Sopronban, Szekszárdon, Szentgotthárdon, Szurdokpüspökin, Tarjánban, Vácott, Vácrátóton, Velencén, Veszprémben, Zircen, illetve Debrecenben, ahol azonnal két ilyen létesítmény is épül. Mindezeken felül görparkok létesülnek Fóton, Győrött és Törökbálinton is.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával hirdette meg a programot, lebonyolítója az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK).

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője