Friss hírek

Ingatlanfejlesztés

Az erő nincs Budapesttel. A város szétterül, mint a tehénlepény

Az erő nincs Budapesttel. A város szétterül, mint a tehénlepény

Hírfigyelő 23-05-26 1625

„Budapest szétterül, mint a tehénlepény” – fogalmazott egyszer Erő Zoltán, a város főépítésze, a kompakt város eszményére és annak Budapesten meghiúsult megvalósulására utalva. Pedig a szakértők – építészek, várostervezők, ingatlanfejlesztők, közlekedésmérnökök – körében alapvetően konszenzus van arról, hogy Budapestet is a kompakt városok útjára illene terelni. Ám még sincs olyan erő, ami össze tudná rántani a várost. Körkép belvárossal és agglomerációval, rozsdaövezetekkel és lakóparkokkal.

Erő Zoltán a főépítészi kinevezése után, 2020 februárjában szellemesen megjegyezte, hogy a Budapest-vízióját két szóban is össze tudja foglalni: kompakt város. Aztán szerencsére bővebben is kifejtette, elvégre egy szakmai körökben mintegy 20 éve használt fogalomról van szó, amivel a laikusok viszont csak most ismerkednek. A lényege, hogy az elhagyott ipari területek, átmeneti zónák felélesztésével mentesíteni lehet a várost a további terjeszkedéstől. Az urban sprawl, a város szétfolyása világszerte ismert jelenség az utóbbi évtizedekben. „Kiderült, hogy az állandóan bővülő családi házas lakóövezetekre épülő városfejlesztés, vagyis az amerikai álom kiteljesítése fenntarthatatlan” – magyarázta Erő Zoltán.

Az már más kérdés, hogy mit lehet tenni ellene érdemben, lehet-e tanulni más kárából, hogyan lehet kiküszöbölni a már elkövetett hibákat? Budapest, ha nem is amerikai típusú világváros, mégis nagyon hasonló folyamatokat él át: az elmúlt 30 évben nagyjából két és félmillióan éltek a fővárosban és vonzáskörzetében, csakhogy egészen más arányokban. Háromszázezren költöztek az agglomerációba, és itt válik igazán fontossá a kompakt város eszménye, amennyiben a közlekedés fejlesztése, a szebb vonatok forgalomba állítása csak tüneti kezelés.

A valódi megoldást a kompakt város jelenti, ahol kis távolságban érhetők el a szükséges intézmények, munkahelyek. Láttunk már 15 perces várost, ötperces várost és sétálóvárost is – marketingese válogatja. A lényeg, hogy az alapszolgáltatásokat egy rövid sétával, legfeljebb bicikliúttal elérhessük: iskola, óvoda, közért, gyógyszertár, orvosi rendelő, boltok, éttermek, sportolási lehetőség. Akinek ez adott a közelében, Budapesten is úgy élhet, akár egy faluban. Illetve sokkal könnyebben.

A teljes cikk: Az erő nincs Budapesttel. A város szétterül, mint a tehénlepény

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

 Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
 Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Visszatérnek a befektetők az európai üzletközpontokhoz, de egyre szigorúbban válogatnak
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
Átadásra került a LIVING első budai lakóparkja, a Római Park 
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
Új üzletkoncepcióval jelentkezett a Rossmann – a vásárlói élmény került a középpontba
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig nevezhetnek a fejlesztők "Az Év Lakóparkja" versenyre
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát
Új szállodák és épületátalakítások formálják Budapest ingatlanpiacát