Friss hírek

Archívum

Elindult a Startup Hét Debrecenben, 2019.szeptember 23-27.

Elindult a Startup Hét Debrecenben, 2019.szeptember 23-27.

Hírfigyelő 19-09-23 559

Ma kezdődik az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő, legnagyobb Budapesten kívüli hazai startup eseményt, a Startup Hét Debrecenben, ezúttal a Nagyerdei Víztoronyban. A rendezvény küldetése, hogy növelje a helyi innovációs és vállalkozói szféra versenyképességét és közösséget formáljon. 

Debrecen, a növekedés vidéki bázisa

Debrecen folyamatos növekedésének köszönhetően a 2015-ben elindult Startup Hét biztos alapokra érkezett, hiszen adott volt egy pezsgő, lelkes, fiatal vállalkozói réteg. A rendezvény legfőbb célja a kezdetektől fogva, hogy az innovatív debreceni vállalkozásokat reflektorfénybe helyezve növelje a vállalkozói közösség versenyképességét, valamint networking lehetőséget biztosítva hidat képezzen a helyi gazdasági ökoszisztéma szereplői között, az egyetemtől és az önkormányzattól kezdve a nagyvállalatokon, kis- és középvállalkozásokon, illetve startupokon át egészen a befektetőkig.

A jövő generációja

A rendezvény minden napján más-más témakör áll a fókuszban, közös pontként az egyes napokat lezáró networking szolgál. Az esemény nulladik napja egyfajta felvezetésként funkcionál: Dr. Papp László, Debrecen polgármestere ünnepélyes sajtótájékoztató keretein belül nyitja a rendezvényt szeptember 23-án, majd startup slam poetry és egy, a helyi startup közeg helyzetéről szóló vitaest színesíti a programot.

Az első napon a jövő vállalkozói generációja kerül előtérbe: a megnyitót követően a középiskolások kapnak lehetőséget arra, hogy ötleteiket egy rangos zsűri elé tárják. A program ezután kerekasztal beszélgetéssel folytatódik, amely a fiatalok vállalkozóvá válásának lépéseit, lehetőségeit bontja ki, szemléltetve a jó gyakorlatokat. A beszélgetésben Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal magyar startup ökoszisztémáért felelős elnöki megbízottja, Buri Zsolt, a National Instruments műszaki oktatási kapcsolatokért felelős programmenedzsere, valamint a Debreceni Egyetem delegációja vesznek részt. A nap végén kihirdetik a diákok ötletversenyének győztesét.

További információ: http://startuphetdebrecen.hu/


(Forrás: startuponline.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Új ciklus kezdődik a közép-kelet-európai ingatlanfinanszírozásban
Új ciklus kezdődik a közép-kelet-európai ingatlanfinanszírozásban
Európa szuverén mesterséges intelligenciát akar – valakinek az ehhez szükséges épületeket is biztosítania kell
Európa szuverén mesterséges intelligenciát akar – valakinek az ehhez szükséges épületeket is biztosítania kell
Rendezvény ReStart – Debrecenben találkozik a szakma 2026. október 13-án
Rendezvény ReStart – Debrecenben találkozik a szakma 2026. október 13-án
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.
Nyugat-magyarországi Economic Forum, 2026. október 15.
MICE Business Day 2026: merre tart az üzleti turizmus és a rendezvényszakma?
MICE Business Day 2026: merre tart az üzleti turizmus és a rendezvényszakma?
Óbudai Egyetem Állásbörze, 2026. október 20-21.
Óbudai Egyetem Állásbörze, 2026. október 20-21.
A Mapei számaiban is megjelent az építőipar nyári fékezése
A Mapei számaiban is megjelent az építőipar nyári fékezése
Veres Tibor: a versenyképes tudás teremthet magyar vállalati sikert
Veres Tibor: a versenyképes tudás teremthet magyar vállalati sikert
Már kiszámolható, kit mennyire érinthetne a tervezett vagyonadó
Már kiszámolható, kit mennyire érinthetne a tervezett vagyonadó