Friss hírek

Archívum

Wire/Tube, 2020. december 7-11.

Wire/Tube, 2020. december 7-11.

Hírfigyelő 20-09-23 564

A kétévente megrendezett Wire/Tube (vagy wire and Tube) szakkiállítás a kábel és csőszerelvény ágazatok legfontosabb szereplőit gyűjti egy helyre az egész világból. Idén a koronavírusjárvány miatt az eredetileg március végére tervezett rendezvényre decemberben kerül sor, természetesen szigorú higiéniai és biztonsági előírások mellett, az eredeti terveknek megfelelően Düsseldorfban.

A járvány ellenére megtartott kiállításra elsősorban európai szereplőket várnak, sőt, a kiállítók egyharmada német lesz. Ám a számos külföldi résztvevőnek köszönhetően, az idei, járvánnyal terhelt évben ez a rendezvény lesz a legnemzetközibb vásár Düsseldorfban – írja a vásár honlapja.

Két kiállítás egyben

A két, egymástól jól elkülönített szakkiállítás látogatói közönsége között nagyjából 30 százalékos átfedés van. 2018-ban a kábel-üzletág (Wire) 65 ezer négyzetméteren mutatkozott be, 1442 kiállítóval 53 országból, és 42 ezer látogató érkezett 100 országból. A csőszerelvény (Tube) akkor 1242 kiállítót vonzott 57 országból, és 30 ezer látogató volt rá kíváncsi.

Mindkét kiállítás célcsoportjában nagyon meghatározó az autóipar, de természetesen az elektronikától az olajiparig több ágazat beszerzőit is érdekli az expó. A kiállításon megjelenik a fenntarthatóság, az energiahatékony és környezetkímélő gyártás A látogatóknak úgynevezett "fenntarthatósági túrákat" szerveznek azokhoz a kiállítóknak a standjaihoz, amelyek már rendelkeznek fenntarthatósági ECO tanúsítvánnyal.

Időpont: 2020. december 7-11.
Helyszín: Düsseldorf
További információk: wire-tradefair.com

(Forrás: autopro.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó