Friss hírek

Archívum

WestJet Airlines: több volt, mint üzleti hírszerzés

Hírfigyelő 06-05-30 954
Az üzleti információk 70-80 %-a legális úton is megszerezhető, de a versenyszellem fokozza a kiváncsiságot. Adva van egy légitársaság, aki tudja, hogy konkurense nyereséges, de arra is kiváncsi, hogy  mely útvonalak hoznak neki hasznot.  Vezetői szerint a legrövidebb út az egyenes. Egyenesen behatolni a versenytárs adatbázisába.

Úgy látszik azonban, hogy a tetthelyről nem sikerült nyomtalanul elhúzni a "kondenzcsíkot", mert az esetre fény derült. Nemrég pedig be is ismerte a WestJet Airlines, hogy legfelső vezetése is benne volt a rivális Air Canadától történő adatlopás megszervezésében. Így zárult le tehát az évek óta tartó ipari kémkedési ügy, melynek  során a WestJet 2 éven keresztül jelszóval védett weblapokról mentett le adatokat. Az Air Canada állítása szerint a konkurens olyan információkhoz jutott, mellyel azonosítani lehetett a legnyereségesebb útvonalaikat és utazási időpontjaikat.

Lapértesülések szerint a WestJet a bocsánatkérést követően 5.5 millió dollárt fizet majd az eljárás költségeinek fedezésére, további 10 millió dollárt adományoz alapítványi célra. A mérleget ettől függetlenül jól zárhatják a támadók - vélik legalább is a sértett fél képviselői, akik nem voltak elégedettek az ítélet szigorúságával.

(Üzleti hírszerzés portál)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó