Friss hírek

Archívum

Tízévesen az ujja köré csavarta a Google-t és Michelle Obamát, és keresett 200 ezer dollárt

Tízévesen az ujja köré csavarta a Google-t és Michelle Obamát, és keresett 200 ezer dollárt

Hírfigyelő 19-05-13 208

Ha megszerzed a diplomádat, biztos állásod lesz a Google-nál - ezt ígérte a cég egyik vezetője a tízéves Samaira Mehtának, aki igazi csodagyerek: hatéves korában kezdett programozni, és nyolcévesen már játékprogramokat írt.

Coder Bunnyz a program neve, amely arra buzdítja minden korosztály (4-104 éves korig) képviselőit, hogy tanuljanak meg programozni. A következő 15 év ezen áll vagy bukik - hangsúlyozta a tízéves Samaira Mehta, aki a CNBC amerikai üzleti televíziónak nyilatkozott. „Gyerekvállalkozó vagyok” - így vall önmagáról Mehta, aki a Szilícium-völgyben igazi híresség lett, hiszen ilyen fiatalon még senki sem kezdett vállalkozásba az informatikában.

Michelle Obama is felfigyelt rá

Az egykori First Lady levélben buzdította a tehetséges lányt, hogy folytassa tovább, amit megkezdett: „nemcsak a saját életedet változtatod meg ezzel, de az egész történelmet is” - hangsúlyozta Michelle Obama.

A tízéves csodagyerek másik játéka a Coder Mindz. Sok iskolában alkalmazzák, hogy a diákokat így hozzák közelebb az informatikához. A Coder Mindz abban különbözik az elődjétől, hogy már épít a mesterséges intelligenciára is. „Ez a jövő” - mondja a csodagyerek, aki személyében is képviseli a változást. Egész családját bevonta a vállalkozásba, amely immár az Amazon segítségével értékesíti a játékprogramokat.

Több mint 200 ezer dollár a bevétel 

A szülők intézik a bizniszt, a kisöcs pedig a szigorú ellenőr. Ő teszteli az új programokat és mindegyikről véleményt mond. A Google igazgatója is tisztában volt vele, hogy a csodagyerek a saját útját járja: „lehet, hogyha végzel az egyetemen, akkor már meglesz a saját céged” - mondta a kislánynak, aki már most is gyerekvállalkozó Kaliforniában. A Stanford egyetemet célozta meg, amely körül a Szilícium-völgy létrejött.

Samaira Mehta, a gyerekvállalkozó ugyanakkor tudatában van annak is, hogy egy cégnek vannak kötelezettségei a társadalommal szemben. Nemcsak arra törekszik, hogy kortársait megtanítsa a programozásra minél fiatalabb korban, de a vállalkozás bevételeiből költeni akar a környezetvédelemre és a hajléktalanokra is - ahogy azt elmondta a CNBC televíziónak.

(Forrás: hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó