Friss hírek

Archívum

Szentendrei Teátrum Napok, 2021. augusztus 6 - 28.

Szentendrei Teátrum Napok, 2021. augusztus 6 - 28.

Hírfigyelő 21-08-06 319

1969 júliusában a színművészeti főiskolások ötlete nyomán Szentendre különleges hangulatú barokk főterén nyári színház született. A tér egyik sarkában álló színpad körül díszletként a kereskedőházak szolgáltak, s a nézőtérről a város apraja-nagyja és turisták serege bámulta a sürgölődő színházi népséget. Tíz évig tartott itt a Teátrum hőskora, majd egy átmeneti korszak után a Szentendrei Teátrum a barokk városháza belső udvarába költözött. A nagyszínpadi előadásokat ma is itt játsszák.

A kamara-előadások helyszíne a Ferenczy Múzeum – korábbi Pajor-kúria klasszicista épületének udvara. A nyári színház harmadik játszóhelye a Dunaparti Művelődési Ház kertje, amely gyerekelőadásoknak, felolvasó-színházi esteknek, ifjúsági programoknak ad otthont. Alkalmanként a MűvészetMalom udvara, valamint a Pest Megyei Könyvtár színházterme is játszóhelyként működik.

A július elejétől augusztus végéig tartó nyári szezonban a Szentendrei Teátrum négy-öt bemutatót tart, a magyar színházi élet élvonalbeli rendezői és művészei közreműködésével. Emellett a színházi évad legsikeresebb zenés és prózai előadásaiból láthat válogatást a közönség. A Teátrum műsorában megtalálhatók magyar és külföldi klasszikus és kortárs szerzők színdarabjai, vígjátékok és drámák, előadóestek, valamint egy-egy opera vagy musical előadás is. A színházi előadások mellett jazz, világzenei és komolyzenei koncertek is szerepelnek a kínálatban.

Jöjjön el Szentendrére és töltsön felejthetetlen estéket a város varázslatos szabadtéri helyszínein! Programok >>

I Forrás: szentendreiteatrum.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó