Friss hírek

Archívum

Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, 2023. július 13-15.

Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál, 2023. július 13-15.

Hírfigyelő 23-07-13 338

 A fesztiválnak három nap alatt hét nyilvános programja lesz: július 13-án, csütörtökön 17.30-tól indul a zenés-kosztümös felvonulás a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre a szökőkúthoz, ahol 18 órakor kezdődik a megnyitó ünnepség zenével és tánccal.

Ugyanezen a napon 20 órától a Kisszínházban kerül sor a folklórestre, amelyen az együttesek bemutatják a programjukat. Erre a belépő ingyenes, de jegyhez kötött. Jegyeket június 22-étől kezdve az IH Rendezvényközpontban lehet kérni (illetve az előadás előtt a helyszínen, amennyiben még marad).

https://www.facebook.com/szegednepfeszt

Július 14-én, pénteken 18 órától a külföldi együttesek négy művelődési házba látogatnak, ahol kb. egy-egy órás műsort adnak. Az érintett művelődési házak: Kecskési Művelődési Ház, Tömörkény István Művelődési Ház, Petőfi-telepi Művelődési ház, Heller Ödön Művelődési Ház.

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember és , szöveg, amely így szól: „29. SZEGEDI NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL SZEGED, 2023. JÚLIUS 12-16. JÚLIUS 13. CSÜTÖRTÖK JÚLIUS 14. PÉNTEK 17.30 FELVONULÁS SZÉCHENYI TÉR KÁRÁSZ UTCA DUGONICS 18.00 FELLÉPÉS MŰVELŐDÉSI HÁZAKBAN ÖDÖN MÚVELŐDÉSI HÁZ, KECSKÉSI MÚVEL ŐDÉSI HÁZ, TELEPI HÁZ, TÖMÖRKÉNY ISTVÁN MÚVELŐDÉSI HÁZ JÚLIUS 15. SZOMBAT 18.00 MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG DUGONICSTÉR 20.00 FOLKLÓREST KISSZÍNHÁZBAN HORVÁT MIHÁLY 3. 19.00 GÁLAMÚSOR A NAGYSZÍNHÁZBAN VASZY VIKTOR TÉR1 AFESZTIVÁLON RÉSZTVEVŐ EGYÜTTESEK: LABERIA NÉPTÁNCEGYÜTTES VLORA, ALBÁNIA VILANÉPTÁNCEGYÜTTES- SZERBIA JUROŠÍKNÉPTÁNCEGYÜTTES- MICHALOVCE, SZLOVÁKIA SADNÉPTÁNCEGYÜTTES ZONGULDAK, TÖRÃKORSZÁG SZEGED TÁNCEGYÜTTES SZEGED TISZAVIRÁGNÉPTÁNCEGYESÜLET DESZK, SZEGED DÉLIKERT NÉPTÁNCEGYÜTTES SZEGED BELÉPÉS INGYENES, DE JEGYHEZ KÖTÖTT. JEGYEK IGÉNYELHETŐK AZ EAHELYSZÍNEN CAMENNYIBEN AZ ELŐADÁS NAPJÁRA MÉG MARAD). ENDEZVÉNYKÖZPONTBAN HTTS/WWFAEBO.COM/SGEDEFEST”

Július 15-én, szombaton 19 órától a Nagyszínházban lesz a gálaműsor. Ennek keretében az együttesek legjobb számaikból adnak ízelítőt. A gála keretében a folklórest közönségének szavazatai alapján kerül átadásra valamelyik külföldi együttesnek a Szegedi Papucsért Alapítvány felajánlásából a „Szegedi Arany Papucs Díj”.

Erre a belépő szintén ingyenes, de jegyhez kötött. Jegyeket erre is a fenti időponttól kezdve az IH Rendezvényközpontban lehet kérni (illetve az előadás előtt a helyszínen, amennyiben még marad).

Programelőzetes

2023. július 13., csütörtök

17:30 – Felvonulás indul a Széchenyi térről
18:00 – Megnyitó ünnepség
20:00 – Folklórest

2023. július 14., péntek

18:00 – Külföldi együttesek fellépése

2023. július 15., szombat

19:00 – Gálaműsor

Résztvevő együttesek:

- Labëria Néptáncegyüttes - Vlorë, Albánia
- Vila Néptáncegyüttes - Novi Sad, Szerbia
- Jurošík Néptáncegyüttes - Michalovce, Szlovákia
- Hasad Néptáncegyüttes - Zonguldak, Törökország.

És fellép természetesen három szegedi együttes: a Szeged Táncegyüttes, a Tiszavirág Néptáncegyesület és a Délikert Néptáncegyüttes.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.