Friss hírek

Archívum

Sokkolta a vidéki szállodásokat a szigorítás

Sokkolta a vidéki szállodásokat a szigorítás

Hírfigyelő 20-11-10 703

Szerdától nem fogadhatnak turistákat, csak üzleti vendégek tartózkodhatnak a szobákban. A legtöbb helyen még értékelik a helyzetet, de az biztos, hogy a vendégeket kedden éjfélig mindenhonnan el kell küldeni.

"Egy novemberi hónapban ez, normál körülmények között ez egy több mint kilencszámjegyű összeg" - mondta Balogh Sándor, a Hotel Silver gazdasági igazgatója a bevételről.

Az egyik hajdúszoboszlói hotel vezetője mondta Híradónknak, hogy náluk ez a harmincnapos leállás százmilliós nagyságrendű kárt okoz. A gazdasági igazgató azt mondta, hogy egyelőre nem tudják, hogy miként kezelik az új helyzetet.

"Egyelőre még sokkhatás alatt állunk. Valamilyen szinten számítottunk arra, hogy fog történni egy ehhez hasonló intézkedés, amit miniszterelnök úr bejelentett. Tudomásul vettük. A hogyantovábbról pedig még kollégáimmal, a vezetőséggel még tanácskozunk" - folytatta Balogh.

A zalakarosi szállodák vezetői is számítottak arra, hogy a bejelentés érinti a vendéglátást.

"Meglepett a döntés, de megmondom őszintén, hogy azért üdvözöljük azt a döntést, hogy kapunk bértámogatást a dolgozóink után, illetve azt is, hogy az elmaradt haszon 80 százalékban az állam által térítésre kerül" - nyilatkozta az ATV Híradójában Virág Zsolt szállodatulajdonos.

Egy szintén zalakarosi szállodában nem zárnak be, de próbálják a holtidőt hasznosan eltölteni.

"Folytatjuk az építkezéseinket, egy komoly felújítási program, illetve egy új beruházás folyik a szállodánkban. Ezt mindenképpen továbbÍfolytatjuk. Megpróbáljuk a személyzetet megtartani, megőrizni. Mindenképpen számolni kell majd nekünk is az elkövetkező egy-két hétben" - mondta Czimondor Nándor igazgató.

A szállodavezetők bíznak abban, hogy az intézkedéseket 30 nap múlva fel lehet oldani, de akkro sem lepődnek meg, ha menetközben teljesen be kell zárniuk.

(Forrás: atv.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó