Friss hírek

Archívum

Rezsicsökkentés 2.0: nanotechnológiával a fenntartható építészetért

Hírfigyelő 13-03-27 1068

Öntisztuló üvegfelületek, antibakteriális padló, légszennyezettséget csökkentő beton, hőszigetelő–páraáteresztő festékbevonat – hogy csak néhányat említsünk a jövő építőanyagai közül. Az említett termékek azonban nem a képzelet szüleményei: már kereskedelmi forgalomban is kaphatóak, közös pontjuk pedig a nanotechnológia.

A meghökkentő és találékony funkciók mellett a legjobban mérhető hasznosulása az építőipari újításoknak az energiamegtakarítás, mely nemcsak a jövő, hanem a jelen épületeinek is egyre meghatározóbb paramétere. Az OGH Hírügynökség értesülése szerint a 2013. március 21-én megrendezett Építész Tervezői Napon első ízben szenteltek egy egész konferenciát a szakma képviselői számára a nanotechnológiai termékek és újdonságok bemutatására, melyet kiállítással is ötvöztek.

Az Artifex Kiadó által szervezett rendezvény apropóját részben a júliustól életbe lépő új Építési Termék Rendelet adta, mely szerint az építésztervezőkre hárul az építési termékek jellemzőinek alapos megismerése és meghatározása a kiviteli /engedélyeztetési tervben. A feladat nem kis kihívást jelent, hiszen az elmúlt években olyan építőanyagok is megjelentek az építőiparban, melyekre a megszokott fizikai szabályok nem érvényesek. Példának okáért a nanostruktúrájú szerkezetek, mint a sokak számára már nem is annyira újdonságnak számító öntisztító, antibakteriális felületek, vagy az alapjaiban a NASA által kifejlesztett hőszigetelő „nanofesték”.

Bár a nanotechnológia alkalmazása az építőiparban egyre jobban terjed, mégis nagy kihívást jelent a jövő szakemberei számára az ilyen struktúrájú termékek fizikai, kémiai tulajdonságainak a megismerése és mérése – tudta meg az OGH Hírügynökség dr. Orbán Józseftől, a nanotechnológia hazai szaktekintélyétől, a rendezvény egyik előadójától. A nanoméretű (10-9 méter, kb. egy emberi hajszál 200.000-nyi része) anyagok alkalmazása során ugyanis a szokásostól eltérő törvényszerűségek és új tulajdonságok érvényesülnek. „Például a nanostrukturális anyagok a szerkezeti méretükből adódóan megakadályozzák a hő áramlását, az ennyire kis mérettartományban ugyanis nincsenek meg a hő terjedéséhez szükséges feltételek” – mondta el Orbán József a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanára. A nanotechnológia építőipari alkalmazási lehetőségeit és legfőbb használhatóságát tekintve a hőszigetelés területén a legszembetűnőbb az eltérés a normál méretű és a nanoszerkezetű anyagok tulajdonsága és viselkedése között, ezért hasznosításuk is itt a legcélszerűbb – véli a szakember.

Az épületek energiatakarékossági hatékonysága nemcsak jövőbeni igény, hanem már a jelenben is egyre égetőbb szükség. Az Energiaklub módszertani központ kutatása szerint az ingatlanok hőszigetelésével az energia 30-40%-a megspórolható lenne. Ez a tapasztalatok alapján ráadásul az ingatlanok értékében is megmutatkozik, hiszen értéknövekedést eredményez. A nanostruktúrájú szigetelések és bevonatok előnye, hogy a rossz épületfizikai adottságú ingatlanok utólagos szigetelése is könnyedén elvégezhető általuk, melynek köszönhetően nem bundáskenyér-effektus szerint kell burkolni az épületeket, hanem elegendő néhány milliméter vagy centiméter vastag bevonat.

Ifj. Czinege Károly, a rendezvényen is kiállított ThermoShield forgalmazója szerint a nanotechnológiával készült hőszigetelő vékonybevonat kiváló eszköz az épületek energiatakarékos felújítására. További előnyei a speciális tulajdonságoknak köszönhetően a párapufferelés, valamint a hőreflexió hatására létrejövő falhőmérséklet emelkedés, melyek a penészmentesítésben is hatékony segítséget nyújtanak. A hagyományos hőszigeteléssel el nem látható – például műemlék homlokzatú épületek – szigetelése a másik kedvelt felhasználási területe a Thermoshield festékeknek. A kül- és beltéri bevonataik különösen jól vizsgáztak több uniós finanszírozású műemlékprojekten az elmúlt években, legutóbb például a Budapesti Gazdasági Főiskola Alkotmány utcai teljes épülete lett Thermoshield bevonattal szigetelve, de a cég tetőcseréptől a különféle anyagtípusokig mindenre forgalmaz „nanofestéket”.

Igény pedig egyre inkább van rá, hiszen a jövő iránya mindenképp a meglévő épületek adottságainak javítása, és egy élhetőbb, fenntarthatóbb környezet kialakítása. A feladat pedig nemcsak a jövő építészeié, hanem rajtunk is múlik – állítják egybehangzóan a rendezvény szervezői és résztvevői. Arról nem is szólva, hogy a rezsicsökkentésnek hosszú távú és hatékony eszközei lehetnek a nanotechnológia vívmányai.

 

(A hír szerzője: O|G|H - Lamos Edit)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó