Friss hírek

Archívum

Régi Zenei Napok Vácon, 2023. július 1-8.

Régi Zenei Napok Vácon, 2023. július 1-8.

Hírfigyelő 23-06-30 657

A 39. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatára a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében 2023. július 1–8. között kerül sor Vácott. A meghirdetett mesterkurzusok – melyekhez világhírű közreműködőkkel fesztiválkoncertek is kapcsolódnak – remek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a magyar és a külföldről érkező hivatásos muzsikusok, illetve az ország valamennyi zeneművészeti egyetemének hallgatói számára.

Az egy hetes programsorozat csodás kalandokat ígér. A régizene méltán elismert hazai szereplői a Capella Savaria és a Purcell Kórus, akik ezúttal a híres brit karmester és régizenei szaktekintély, Marcus Creed vezényletével mutatják be július 1-én a Fehérek Templomában a német barokk gyöngyszemeit, Händel és Strattner válogatott műveit.  Július 4-én a mesterkurzusokat vezető professzorok adnak kamarakoncertet.

Ezután július 5-én a Fehérek Templomában a Savaria Barokk Zenekar és a Capella Du Mont kamarakórus előadásában három grand motet is felcsendül majd a francia barokk hajnalából, melyek szerzője Henry Du Mont. Végül július 8-án a résztvevők kurzuszáró hangversenyét követően a régizene hazai mesterei, azaz Vashegyi György és két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, Johann Sebastian Bach két gyönyörű kantátáját szólaltatja meg nemzetközileg elismert szólistákkal kiegészülve a szombati zárókoncerten.

PROGRAMOK

2023.07.01. - szombat 20:00

NYITÓKONCERT - CAPELLA SAVARIA ÉS A PURCELL KÓRUS

Vác, Fehérek Temploma

ELŐADÓK:

Capella Savaria
Purcell Kórus
vezényel: Marcus Creed

MŰSOR:

Händel: g-moll concerto grosso, Op. 6. No. 6.
Strattner: Sehet doch, ihr Menschenkinder
Händel: Dixit Dominus

2023.07.03. - hétfő 19:00

PROFESSZOROK KONCERTJE

Vác, Piarista Gimnázium díszterme

2023.07.05. - szerda 20:00

SAVARIA BAROKK ZENEKAR ÉS A CAPELLA DU MONT KAMARAKÓRUS

Vác, Fehérek Temploma

ELŐADÓK:

Savaria Barokk Zenekar
művészeti vezető: Németh Pál
Capella Du Mont kamarakórus
művészeti vezető: Gesztesi-Tóth László
Ducza Nóra - szoprán
Balogh Eszter - mezzoszoprán
Hegyi Barnabás - alt
Mészáros Péter - kontratenor
Kéringer László - tenor
Najbauer Lóránt - bariton
Jekl László - basszus
vezényel: Gesztesi-Tóth László

MŰSOR:

Cantemus Domino - Henry Du Mont motettái
Cantemus Domino
O Domine Deus
C-dúr Allemand
Benedic anima mea
Benedicam Dominum
Benedictus
Pavana
Magnificat

2023.07.08. - szombat 14:00

HALLGATÓK ZÁRÓKONCERTJE

Vác, Piarista Gimnázium díszterme

2023.07.08. - szombat 20:00

ZÁRÓKONCERT - ORFEO ZENEKAR ÉS A PURCELL KÓRUS

Vác, Fehérek Temploma

ELŐADÓK:

Orfeo Zenekar
Purcell Kórus
Baráth Emőke - szoprán
Bárány Péter - kontratenor
Bernhard Berchtold - tenor
vezényel: Vashegyi György

MŰSOR:

Bach: Die Himmel erzählen die Ehre Gottes, BWV 76
Bach: Ich hatte viel Bekümmernis, BWV 21

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.