Friss hírek

Archívum

Ömlik a pénz a húsba, ami nem is hús

Ömlik a pénz a húsba, ami nem is hús

Hírfigyelő 19-06-03 273

A következő évtizedekben annyival megnő a hús iránti kereslet, hogy ha élő állatokból akarjuk fedezni az igényt, akkor teljesen tönkretesszük a bolygót. Ezért tudósok megpróbáltak előállítani az igazi húsra megtévesztésig hasonlító műhúst úgy, hogy ne kelljen állatok tömegeit lemészárolni hozzá.

A műhús egyik fajtája növényi (és gomba-) alapú, a másik változatot viszont élő állatokból vett sejtekből állítják elő. A technológia mára a kísérleti laborokból eljutott az éttermek menüjéig, hírességek és dúsgazdag befektetők dollárszázmilliókat invesztálnak az ágazatba, és a műhúsos cégek hasítanak a tőzsdén.

A gazdasági és technológiai fejlődésnek köszönhetően manapság jóval több húst eszünk, mint korábban. Egy a Science-ben publikált felmérés szerint az elmúlt ötven évben megduplázódott a globális húsfogyasztás mértéke. Míg 1961-ben átlagosan 23 kg húst evett egy ember, addig 2014-ben már 43 kilót. (Persze hatalmasak a különbségek az egyes országok lakói között.)

2050-re azonban 50-70 százalékkal emelkedhet a hús iránti kereslet.

Elsősorban azért, mert Kínában és Indiában – a fizetőképes vevőréteg növekedése miatt – egyre elterjedtebbé válik a fehérjedús étrend.

Olvass tovább: Ömlik a pénz a húsba, ami nem is hús

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van