Friss hírek

Archívum

Önálló Maserati-szalont nyit a Wallis

Hírfigyelő 13-10-22 1696

Az olasz prémium autómárka a flottaértékesítés irányába próbál nyitni - értesült az OGH Hírügynökség. Az egyetlen magyarországi Maserati szalont működtető cég marketing vezetője úgy nyilatkozott: arra számítanak, hogy a sanghaji autókiállításon röviddel ezelőtt bemutatkozott új luxuslimuzinjuk vonzó lehet a csúcsmenedzsereik számára flottát vásárló cégeknek.

Kasznár Milán, a márka magyarországi forgalmazója, a Wallis Motor Pest marketingvezetője az októbertől forgalomba kerülő márkából mintegy 10 darabra becsülte az eladást a 2013 végéig hátralévő több mint két hónap alatt. Megjegyezte: a magyar vevők számára meghatározó lehet, hogy az új Ghibli az első modell a Maserati történetében, amelyet dízelmotorral is szerelnek.


A Wallis csoport autós portfóliójába öt cég tartozik, ezek közül a Wallis Pest és a Wallis Duna prémium márkájú új autókat értékesít. A Maserati szalont működtető Wallis Motor Pest Kft. az idén az első háromnegyed évben több mint 500 járművet értékesített, az év végéig a darabszám meg fogja haladni a 700-at a marketingvezető tájékoztatása szerint.

A cég az idén áprilisban nyitott Budapesten önálló Maserati szalont és szervizt, azóta 5-6 luxus sportkocsit adtak el. 2012-ben összesen 820 járművet értékesítettek, árbevételük elérte a 7 milliárd forintot.

(OGH - Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó