Friss hírek

Archívum

Nagyon pörögtek idén az ingatlanhitelek, de jövőre ez változni fog

Nagyon pörögtek idén az ingatlanhitelek, de jövőre ez változni fog

Hírfigyelő 21-12-07 953

Az elmúlt évek az egyre nagyobb ingatlanvásárlási célból felvett hitelekről szóltak - elsősorban a “lelkes fiatalok” részéről -, melyhez nagymértékben hozzájárult az erős áremelkedés az ingatlanpiacon. Ugyanakkor az emelkedő infláció és alapkamatok miatt a helyzet változóban van.

Az ingatlanárak emelkedésével együtt nőtt a vevők által felvett hitelek összege is az idei évben: a XIX. és XX. kerületekben például már átlagosan 15 millió forint körül mozgott már a felvállalt ingatlankölcsönök mértéke – jelezte Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Nem volt ez másként a budapesti belvárosban sem, ahol öt vevőből három hitel segítségével vásárolt az elmúlt hónapokban ingatlant, és általában az ingatlan árának 20-60 százalékát fedezték belőle - mondta Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodáinak szakmai vezetője is.

Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője ehhez hozzátette, hogy különösen az első saját otthonukat keresők körében gyakori a hitelfelvétel. Náluk nem volt ritka az sem, hogy 20 milliós kölcsönt vettek fel egy 30 millió körüli ingatlan megvásárlása esetén, bár többségében 10 milliós kölcsönökkel lehetett találkozni - tette hozzá a szakértő.

Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan XXI. kerületi és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője is azt tapasztalta, hogy rendkívül sokan vettek fel, illetve persze sokan csak akartak felvenni hitelt ingatlanvásárlásra, még bizonytalan élethelyzetekben is. Ő gyakran találkozott azzal, hogy az érdeklődők egy forint önerő nélkül kerestek ingatlant maguknak, esetleg a babaváró hitelt akarták önerőként felhasználni.

Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitelfelvétel lehetőségével elsősorban a “bevállalós, lelkes fiatalok” éltek, ugyanakkor a vevőknek van egy olyan rétege is, mely ilyen szempontból meglehetősen óvatosan viselkedik. Mindenesetre a Balla Ingatlan kerületi irodájának hitelközvetítéseinél 3-50 millió forint közötti hitelösszegek jelentek meg az elmúlt hónapokban - jegyezte meg.

Hasonló volt a helyzet Pest egy másik külső kerületében is. Mint Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta, hitelfelvételre a vásárlások 70 százalékában került sor, és elsősorban a panelek vevőire volt jellemző az alacsonyabb önerő: sokszor mindössze 20-30 százalékot ért el, így 70-80 százalékot tett ki a hitel. Ugyanakkor a téglaépítésű lakások és házak vásárlóinál jelentősebb, 40-60 százalék önerővel találkoztak, akár új, akár használt ingatlanról volt is szó.

Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodája szakmai vezetőjének megfigyelése szerint a Balatonnál is gyakran használták ki a vevők a kedvező kamatozású forinthiteleket. Az önerő mértéke változatos volt: akadtak, akik csak az ingatlan árának 10-30 százalékát finanszírozták kölcsönből, de voltak olyanok is, akik kihasználták a maximumot és mindössze 20-30 százalékos önerővel vágtak bele az ingatlanvásárlásba.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan dunakeszi, illetve IV. és XV. kerületi irodáinak szakmai vezetője is azt tapasztalta, hogy a vásárlók körében igen gyakori volt a hitelfelvétel a 2021-es évben: náluk az ügyletek mintegy fele esetében egészítették ki a vevők a meglévő önerejüket hitellel, ami lakásoknál általában 10-15, míg családi házak esetében átlagosan 20-40 millió forintos összeget jelentett.

A helyzet viszont az elmúlt hetekben-hónapokban elkezdett változni, hiszen mint Balla Frigyes rámutatott: az emelkedésnek induló alapkamat magával húzza a hitelkamatokat, azon keresztül pedig a törlesztőrészleteket, ami egyrészt előrehozott vásárlásokat eredményez - mivel a vevők tartanak a további áremelkedéstől, illetve az elszabaduló hitelkamatoktól -, másrészt viszont, a magasabb törlesztőrészleteket kevesebben engedhetik meg maguknak, így a hitelből vásárlók száma elkezdhet csökkeni, olyannyira, hogy az akár a 2022-ben létrejövő ingatlanpiaci adásvételek volumenét is visszavetheti.

| Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.