Friss hírek

Archívum

Munkahelyteremtő pályázat középvállalatoknak

Hírfigyelő 09-11-09 621
A magas foglalkoztatási hatású projektek számíthatnak komplex támogatásra az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési operatív programjának 2.1.3-as kódszámú kiírása keretében, írja a Világgazdaság. Azok a vállalkozások pályázhatnak jó eséllyel az új forrásokra...

... amelyek támogatási kérelmükben legalább 1,5 milliárd forint elszámolható összköltségû beruházásról adnak számot úgy, hogy a beruházás megvalósítása jelentős számú új munkahely létrehozását és tartós fennmaradását eredményezi. E pályázatokon a rendelkezésre álló keret 2009-re 9 milliárd forint.

Ebből az összegből a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség becslése szerint 10-30 projekt juthat uniós forráshoz. A vissza nem térítendő támogatás elnyerhető összege minimum 200 millió, maximum 1,5 milliárd forint. Indokolt esetben a támogatás 40 százaléka erejéig előleg is kapható, ám ennek összege nem haladhatja meg a 300 millió forintot. A támogatás mértéke Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon, Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon megvalósuló beruházásnál 50, Közép-Dunántúlon 40, Nyugat-Dunántúlon 30 százalékos lehet, áll a Világgazdaság írásában.

 

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van