Friss hírek

Archívum

Mindenkit lehallgatott a HP - most megfizetett

Hírfigyelő 06-12-14 627

14.5 millió dollár büntetés megfizetéséről állapodott meg a HP tegnap a kaliforniai főállamügyésszel, miután az korábban vizsgálatot indított a cégnél kirobbant "kémbotrány" kapcsán. Mint ismeretes, a HP igazgatósági tagok, egyéb dolgozók és újságírók ellen folytatott nyomozást illegális eszközökkel, a botrány kirobbanása pedig ...

... az elnök távozásához vezetett. Az ügyész azzal vádolta a társaságot, hogy tudatosan és szándékosan szerzett meg bizalmas adatokat úgy, hogy az érintettek tudta nélkül figyelte azok elektronikus levelezését és telefonbeszélgetéseit. A tisztviselő a megegyezés után úgy nyilatkozott, hogy bízik benne, hogy az ügy precedens értékû lesz majd más amerikai társaságok számára is, melyek szintén úgy védik meg üzleti érdekeiket, hogy közben megsértik az üzleti és a magánéleti etika alapvető szabályait.

A HP az összeg megfizetése mellett bejelentette, hogy az újonnan érkezett igazgatósági tagnak, G. Kennedy Thompson-nak (aki egyébként a Wachovia vezérigazgatója) kiemelt feladata lesz, hogy felügyelje a cég tevékenységének jogi és etikai konformitását.

Mark Hurd vezérigazgató közleményben tudatta a befektetőkkel: reméli hogy az egyezség megfizetése újra az etika és a felelősségteljes vállalatirányítás éllovasai közé juttatja vissza a céget.

A botrány természetesen ezzel még nem csengett le teljesen, hiszen Patricia Dunn egykori elnök ellen az említett főügyész polgári pert indított több vádpontban is, melyek közül ha mindegyikben bûnösnek találják, akár 12 év börtönre is ítélhetik.

(Forrás: www.securifocus.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó