Friss hírek

Archívum

Megvan az átlátszó fa – jobb, mint az üveg!

Megvan az átlátszó fa – jobb, mint az üveg!

Hírfigyelő 16-06-20 646

A jövő építkezéseinél is jelentős szerephez juthat az a kutatási eredmény, amit nemrég mutattak be a Marylandi Egyetem kutatói. A tudósoknak különböző vegyi folyamatok segítségével sikerült úgy megdolgozniuk az anyagot, hogy teljesen átlátszóvá vált, emellett azonban erősebb és jobb hőszigetelő tulajdonságokkal bír, mint az üveg – számolt be róla a New York Times.

Az eljárás két részből áll: először vízben, valamint nátrium-hidroxidban és más vegyi anyagokban kell főzni nagyjából két órán keresztül. Ennek köszönhetően az anyagból kiörül a lignin nevű molekula, ami a fa színéért felelős. Második lépésben epoxigyantát öntöttek rá, amitől a korábbinál akár hatszor is erősebb lehet.

A végeredmény egy átlátszó anyag, ami a jövőben alkalmas lehet arra, hogy az üveget és a műanyagot helyettesítse az építőiparban. Az egyetlen problémát csupán a méret jelenti, jelenleg ugyanis legfeljebb egy néhány centiméteres anyagot tudnak átlátszóvá tenni. Hasonló eredményt azonban már a svédek is elértek, így könnyen lehet, hogy a jövőben közösen dolgozva sikerül továbbfejleszteni az eljárást.

(Forrás: hvg.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.