Friss hírek

Archívum

Megnyitott a világ legnagyobb virtuális mobiltelefon-múzeuma

Megnyitott a világ legnagyobb virtuális mobiltelefon-múzeuma

Hírfigyelő 21-12-01 2026

A virtuális térbe költözött az egyik legnagyobb brit mobiltelefonos gyűjtemény, amelyben egészen 1984-ig visszamenőleg gyártott mobilokat találhat az érdeklődő.

A Mobile Phone Museum néven futó projektet Ben Wood gyűjtő álmodta meg még 2004-ben. 2019-ben összefogott a szintén magángyűjtő Matt Chatterley-vel, egy évvel később pedig kisebb csapattal kiegészülve létrehoztak egy nonprofit szervezetet, mellyel céljuk, hogy az összegyűjtött mobiltechnológiai örökséget óvják, bővítsék és megőrizzék az utókornak.

Összesen 200 különböző gyártó 2000-nél is több (a cikk írásakor az adatbázis szerint 2130) egyedi készüléke található meg az adatbázisban, ha a duplikátumokat is számba vesszük, akkor 3500 mobiltelefonnál is több van a digitalizált gyűjteményben. Ennek bővítését vásárlással, illetve adományok fogadásával teszik meg. Amikor új eszköz kerül a gyűjteménybe, katalogizálják, nagy felbontásban lefotózzák, felcímkézik, majd egy biztosított tárolóba helyezik. Ha az eszköz adományként érkezett a gyűjteményhez, az adományozó nevét is feltüntetik a weboldalon.

A katalógusban a feltöltött telefonok között több módon lehet keresni:

  • típus alapján, például QWERTY-billentyűzetes eszközök, kagylótelefonok, szétcsúsztatható mobilok;
  • márka alapján, az ábécé sorrendjében;
  • a múzeum saját rendezése alapján minigyűjteményekben, például ki lehet listázni, hogy milyen mobilokat használt James Bond a filmekben, vagy rákereshetünk a gyűjtemény Japán-exkluzív eszközeire;
  • gyártási év alapján, ahol nemcsak a gyűjtemény tagjait láthatjuk az oldalon, hanem név és egy rajzolt illusztráció alapján olyan készülékeket is, melyeket még nem sikerült megszereznie a múzeumnak.

Ha egy, a múzeum gyűjteményében megtalálható készülékre kattintunk, a mobil saját oldalára jutunk, ahol fényképeket láthatunk a készülékről elöl-, hátul- és oldalnézetből. Emellett a bejelentésének dátumát, súlyát, fejlesztési kódnevét (ha volt), egy rövidebb-hosszabb leírást, az eszköz videós reklámjait (ha vannak) és a kapcsolódó modelleket láthatjuk.

Vannak a gyűjteményben olyan készülékek is, melyek soha nem jutottak el a megjelenésig, illetve találhatunk rengeteg olyat is, ami a magyar piacon nem, csak tőlünk nyugatabbra vagy keletebbre volt kapható (például a T-Mobile Sidekick vagy a BlackBerry Oslo). Az oldal angol nyelvű, de könnyedén érthető.

Ha pedig érdekli egy hasonló magyar kezdeményezés, nézze meg az Index fotóit a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szervezte 2019-es GSM – Generációk Saját Mobiljai című kiállításról.

| Forrás: index.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai