Friss hírek

Archívum

Megkezdődik József főherceg palotájának a rekonstrukciója a budai várban

Megkezdődik József főherceg palotájának a rekonstrukciója a budai várban

Hírfigyelő 21-07-21 687

József főherceg a XVIII. század végén épült ún. Teleki-palotát 1902-ben Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban építtette át a Szent György téren, amelyet 1968-ban felrobbantottak. A Nemzeti Hauszmann Program keretében eredeti állapotában építik újjá a palotát, a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállóval és a mesebeli palotakerttel.

A Magyar Királyi Honvédség egykori főparancsnoka, Habsburg-Lotaringiai József Károly főherceg rendkívül népszerű volt a korabeli Magyarországon. Nem véletlenül: kiváló katonai vezető volt, de emellett számos társadalmi ügyben is aktív szerepet vállalt, és fontosnak tartotta a magyar sport, kultúra és tudomány felvirágoztatását. Több birtoka, gyára, üzeme volt Magyarországon, egy időben a Margit-szigetet is birtokolta. Közéleti és tudományos munkát is végzett, például összeállította az első magyar-cigány szótárt.

József főherceg a korábbi, XVIII. század végén épült ún. Teleki-palotát 1902-ben Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban építtette át a Szent György téren. Korb 14 éven át dolgozott együtt Hauszmann Alajossal, közös munkájuk például a New York-palota. Később Giergllel alapított közös irodát, kettejük nevéhez a József főhercegi palota átépítése mellett számos jellegzetesen pesti, gazdagon díszített homlokzatú bérház fűződik és olyan nagyszerű épületek, mint a Klotild paloták vagy a Zeneakadémia.

Az épület az 1945-ös ostrom idején súlyos, de nem végzetes sérüléseket szenvedett, megmenthető lett volna. Rekonstrukciója helyett 1951-ben munkásszállót alakítottak ki benne, ezután elhanyagolták, végül 1968-ban felrobbantották, majd elbontották. Azóta a telek beépítetlenül, a látogatók elől elzárva áll.

Most a Nemzeti Hauszmann Program keretében eredeti állapotában építik újjá a palotát, a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállóval és a mesebeli palotakerttel. Az épület külseje hűen követi majd a Korb-Giergl páros terveit, belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat alkalmaznak. A kert összeköttetésben áll majd az alatta elhelyezkedő, középkori zsidó rituális fürdővel, a Mikvével, amely lépcsőn és lifttel egyaránt megközelíthető lesz. A kertből a látogatók a szintén újjáépülő Ybl-lépcsőn lesétálhatnak majd a következő években megújuló Nyugati kertekbe is.

Az építkezés részeként a Palota úton megépül a mintegy 300 autónak helyet biztosító Várgarázs III., amely segít a környék parkolási problémáinak enyhítésében, és lehetővé teszi, hogy a budai Vár autóforgalmát a jövőben tovább csökkentsük. A munkálatok ideje alatt a Szent György utca Tabán felőli oldalát lezárják a gyalogosforgalom elől, az esetleges további korlátozásokról a helyszínen kihelyezett táblákon, Facebook-oldalunkon és a Budavári Séták Magazinban is folyamatosan tájékoztatást nyújtanak.

 

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó