Szenzációs eredménnyel győztek a kecskeméti főiskolások a finnországi Nokian tesztpályán rendezett takarékossági versenyen. Reménytelennek látszott, aztán rekord lett belőle: a májusi rotterdami verseny után bizonytalan volt a magyar csapat részvétele a finnországi maratonon, mert az utcai versenypályán történt ütközések miatt súlyosan megsérült autójuk, ám három hónap alatt újragyártották a szénszálas karosszériát, így sikerült rajthoz állniuk és győzniük.
A finnországi 38. Finnish Mileage Marathon versenyen négyszáz csapat állt rajthoz, a kecskemétiek negyedszer indultak a Nokian gumiabroncsgyár tesztpályáján. A csapatmunka tökéletes volt, és az új pilóta, a főiskola Kertészeti Főiskolai Karának gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatója, Kovács Viktória is jól szerepelt, így született az első helyet jelentő 3082 km/ literes teljesítmény, ami 400 kilométerrel jobb az előzőnél. Összehasonlításul a 2010-es induláskor 300 kilométer/ literes eredmény született.

Részletek az alternativenergia.hu oldalon >>