Friss hírek

Archívum

Magyar győzelem a nemzetközi robotversenyen

Hírfigyelő 09-05-25 502
Az intelligens vezérlőrendszer nagy előnyt jelentett a bonyolult terepen. A Budapesti Mûszaki Főiskola kandós csapata nyert a Design Challenge 2009 robotépítő versenyen. Az évente megrendezett versenyen mindegyik csapatnak...

...ugyanazokból az alkatrészekből kell felépítenie egy robotot, amely egy előre megadott tesztpályán képes feladatokat végrehajtani.  A robotot két hét alatt kell megépíteni, tehát nemcsak az alkatrészekkel, de az idővel is takarékoskodni kell.

Az idei verseny két feladat volt: a robotoknak három aknában elhelyezett, forgáccsal borított vasdarabot kellett kibányászni, majd egy előre definiált helyre szállítani. A második feladatban vas rudakat kellet adott pozíciókba helyezni. Problémát jelentett a mozgatott tárgyak viszonylag nagy súlya, valamint a bonyolult terepviszonyok.

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karcsapata robosztus jármûvet épített, ami könnyen vette az akadályokat, így egymás után a második évben is sikerült győzelmet aratniuk. Az Indexhez eljuttatott közleményük szerint nagy előnyt jelentett a fedélzeten elhelyezett, intelligens mikrokontroller alapú vezérlőrendszer is, amivel a robot lényegesen jobban tudott manőverezni, mint versenytársai. A robotépítő csapatának tagjai Maróti Zsolt, Winkler Péter, Nyúzó Tamás, a vezető tanár pedig Kucsera Péter volt.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó