Friss hírek

Archívum

Ma nyílik az Art and Antique művészeti vásár

Ma nyílik az Art and Antique művészeti vásár

Hírfigyelő 22-03-03 556

Több mint harminc kortárs és klasszikus galéria, aukciósház, valamint műtárgykereskedő kiállító részvételével nyílik az Art and Antique művészeti vásár a budapesti Bálnában, ahol vasárnapig egyebek mellett Csontváry, Rippl-Rónai, Maurer Dóra és Hantai Simon művei mellett bútorokat és iparművészeti tárgyakat láthat és vásárolhat meg a közönség.

Az idei Art and Antique vásáron is a mai magyar műtárgypiacon komolyan vehető szereplők állítanak ki – hangsúlyozta Antalffy Péter művészettörténész az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy a közönség együtt láthatja mindazt, ami a mai magyar művészetet jelenti. Hozzátette, hogy a vásáron tetten érhetők a galériák műkincsgyűjtési, -feltárási és -megőrzési akciói is. Mint rámutatott, a vásáron a nagyközönség együtt láthatja mindazokat a művészeti ágakat, amelyek a gyűjtés frontvonalát jelentik. Lesznek bútorok, klasszikus és kortárs festmények, antik és kortárs iparművészeti tárgyak és ékszerek is.

Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze elmondta: a galéria standján ezúttal Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képét mutatják be. A művészettörténész szerint igazi szenzáció, amikor egy Csontváry-festmény feltűnik a magyar műtárgypiacon, hiszen a csupán száz darabot számláló életmű jelentős része múzeumi tulajdonban található és alig 20 mű van magántulajdonban. Kiemelte, hogy a Pirosruhás gyermek az egyik legrejtélyesebb festmény a művész életművéből. Nem tudják pontosan a szakemberek, hogy az 1894 körül készült festmény kit ábrázol, sőt még abban sincs egyetértés, hogy vajon kisfiú vagy kislány látható rajta. Egyes feltételezések szerint a Csontváry legkorábbi korszakából származó képen a festő egyik nővére látható, aki tragikus körülmények között tűzvészben hunyt el az 1860-as évek legelején. Kelen Anna beszélt arról is, hogy a galéria idén ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját, ez alkalomból több érdekességgel és meglepetéssel készülnek ebben az évben.

Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a vásár részeként már zajlik az a jótékonysági online aukció, amelyen 18 kiállító galéria által felajánlott mintegy 25 műtárgyra lehet licitálni az Axioart felületén vasárnapig. Az árverésen befolyó összeget az alapítvány által létrehozott autista lakóotthonok működésére fordítják. Mint mondta, az alapítvány standdal is megjelenik a vásáron, ahol különféle termékeken az otthonok lakóinak alkotásai jelennek meg.

I Forrás: markamonitor.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.