Friss hírek

Archívum

Kizsebeli a pékeket a GVH

Hírfigyelő 09-06-15 423
Kartellezés vádjával hetvenhatmillió forintos bírságot rótt ki a versenyhivatal tizenhat sütőipari cégre és a Pékszövetségre. A termelési költségek folyamatos emelkedése, a válság miatt visszaeső fogyasztás és a meglévő kereskedelmi gyakorlat együttesen sújtja a sütőipari szektort.

A kereskedelmi láncok ugyanis akciós, időnként különösen alacsony áron kínált pékárukkal igyekeznek becsalogatni a vásárlókat. A mûködőképesség megőrzéséért, a túlélésért folyó mindennapi küzdelembe ráadásul most az állami felügyelet is beleszólt. Az áremeléseiket egyeztető pékségeket és érdekképviseletüket összesen 76,6 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A bírságot kartellezés miatt kell megfizetnie tizenhat sütőipari vállalkozásnak és a Magyar Pékszövetségnek. A GVH az érdekképviseletet ötmillió forintra büntette, az eljárás alá vont huszonhárom vállalkozásból pedig tizenhat kapott versenybírságot, mert a hivatal szerint összehangolták a 2006. augusztusi és a 2007. februári áremeléseket. A versenyhivatal 2007-ben indult eljárásában az áremeléseket vizsgálva megállapította, hogy a Magyar Pékszövetség 2005 novemberében a honlapján, s a 2006 márciusában tartott regionális ülésein áremelésre hívta fel tagjait, és felszólította az ott jelenlévőket, hogy "kommunikáljanak" egymással.

Az érintett cégekre - közte az eger-andornaktályai Kurdi Family Pék Kft.-re - összesen 71,6 millió forint bírságot róttak ki. Kurdi András, a Magyar Pékszövetség alelnöke elmondta: a szakmai szövetség nem érzi indokoltnak a büntetést - bár arról csak a részletes határozat kézhezvétele és áttanulmányozása után döntenek majd, hogy bíróság elé viszik-e az ügyet. A Heol.hu úgy tudja, a multiláncok képviselőinek meghallgatása után az is kiderülhetett a versenyhivatal számára, hogy valójában nem is a pékségek határozzák meg az árat.

A magyar sütőiparban körülbelül ezerháromszáz vállalkozás tevékenykedik. Rajtuk kívül több kiskereskedelmi lánc (Tesco, Metro, Cora, Auchan) is rendelkezik saját pékséggel. Ezek a láncok a piac tizenöt-tizenhat százalékát birtokolják.

A sütőipari piacon alapvetően nem a termelők, hanem a kereskedők és az áruházláncok diktálnak. A hozzáértők szerint várhatóan tovább romlik majd a sütőipari cégek helyzete, jövedelmezősége, mivel a nehéz hitelfelvételi lehetőségek megakadályozzák a szükséges fejlesztéseket. Ráadásul a kedvezőtlen időjárás miatti szerényebb gabonatermés valószínûleg a nyersanyag, a liszt árának emelkedését vonja maga után, amit a nyomott piacon aligha lehet az árakban érvényesíteni.

(Forrás: www.vallakozoinegyed.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó