Friss hírek

Archívum

Kiemelt beruházás lett a kőbányai könnyűzenei központ

Kiemelt beruházás lett a kőbányai könnyűzenei központ

Hírfigyelő 21-12-03 623

Azt még nem tudni, hogy a Póka Egonról elnevezett központ mennyibe kerül majd, mert a témában kiadott kormányrendeletben erről nincs szó. A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az „emelt szintű könnyűzenei képzési központ létrehozását”. Az erre szánt telken kívül 9 továbbira is kiterjed a különleges kezelés, amelyeket „közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztések” megvalósítására használnak. Az intézmény az egykori kőbányai járműjavító területén, az Operaház Eiffel Műhelyháza mellett épül fel.

Az Építészfórum október végén tudni vélte, hogy a központ „az elképzelések szerint ötszintes lesz, közel 3500 négyzetméternyi hasznos alapterülettel és nyolc méter belmagasságú koncertteremmel”, és Póka Egon, a szeptemberben elhunyt basszusgitáros, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió alapítója nevét fogja viselni.

Hogy mennyibe fog kerülni, arról ebben a kormányrendeletben nincs szó, mert ez az építési szabályokra vonatkozik.

A kiemelés nemcsak gyorsított hatósági ügyintézést jelent, hanem engedélyt arra is, hogy eltérjenek a helyi és az országos építési jogszabályoktól. Ez esetben a kormány két ilyen eltérést fogadott el: az általános előíráshoz képest elég 35%-nyi parkolóhelyet létesíteni, és ha az építkezés miatt kivágott fák „pótlása az ingatlan adottsága miatt nem vagy csak részben teljesíthető, a pótlást a Pest Megyei Kormányhivatal által kijelölt, beruházó tulajdonában álló, Budapest ugyanazon kerületében elhelyezkedő másik ingatlanon kell teljesíteni.”

I Forrás: hvg.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.