Friss hírek

Archívum

Kereskedelem jótékony célokért

Hírfigyelő 11-06-16 901

Az Unitravel tulajdonában lévő Üllői úti üzlethelyiségre írt alá bérleti szerződést a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány. A Kálvin tér közelében található bérlemény kereskedelmi és irodai funkciót is egyaránt betölt. „A 130 négyzetméteres üzletet már 2011 májusában birtokba is vette az Alapítvány, azzal a céllal, hogy a kereskedelmi tevékenységre...

...nagyobb hangsúlyt fektessenek, és az ebből befolyó bevételt jótékonyság célokra fordíthassák” – tudtuk meg Szabó Dávidtól, a bérbeadó ügynökségi feladatokat ellátó Colliers International kiskereskedelmi üzletágának munkatársától.

„Kórházba kerülni nem kellemes. Betegágyhoz kötve, szeretteink és megszokott tárgyaink nélkül, önállóságunkban korlátozva élni mindig kényszer. Ám egy kicsivel több odafigyeléssel, törődéssel elviselhetőbbé, sőt vidámabbá tehető! Sajnos a túlterhelt egészségügyi dolgozóknak erre már nem mindig marad erejük és idejük. Ezért indítottuk útjára 1998-ban a Szent Margit kórházban önkéntes segítő programunkat” – mondta Péter Edit, a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány (KÖSSZA) 2001 óta közhasznú szervezetként mûködik, mára az egyik legjelentősebb, önkéntességgel foglalkozó szervezet. Módszertani Központként közel 40 kórház, intézmény, civil szervezet önkéntes programját segíti életre, fejleszti, szervezi önkéntesek toborzását, beléptetését, képzését, közvetítését. Közel 700 állandó önkéntesük áll a betegek szolgálatára, legyenek akár gyerekek, akár idős emberek. Ennek volt köszönhető, hogy a bérbeadó ügynökség, a Colliers International a társadalmi felelősségvállalása jegyében a piacinál sokkal kedvezőbb bérleti feltételek elérésében járult hozzá az alapítvány jövőbeni közhasznú tevékenységéhez.

....................................

A hír szerzője: OGH

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó