Friss hírek

Archívum

Kéktúrázás napja, 2024. október 12.

Kéktúrázás napja, 2024. október 12.

Hírfigyelő 24-09-15 920

A Magyar Természetjáró Szövetség ingyenes közösségi túranapja, amely során közel másfélszáz túracsoporttal egy nap alatt körbejárjuk az Országos Kékkört.

A több ezer embert megmozgató, 2020-ban indult rendezvényt hagyományosan október második szombatján tartjuk. Ezen a napon a résztvevő túracsoportok kisebb-nagyobb távokat megtéve összességében teljesítik a több mint 2580 km-t, tehát az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalait.

Mind a 143 csoportot szakaszfelelősök kísérik, akik segítenek a logisztika megszervezésében és a terepi tájékozódásban is. A szakaszok közt találtok könnyűt és nehezet, rövidet és hosszút, sík és hegyi terepet, tematikusat és gyerekeknek valót, így mindenki a saját erőnléte és érdeklődése szerint választhat.

A túranapon bárki részt vehet: aki épp elkezdené a kéktúrát, aki nem szeretne egyedül túrázni, aki szeretne érdekességeket hallani a túravezetőtől, vagy egyszerűen csak egy jó hangulatú túrára vágyik.
Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető, a nap végén kirajzolva a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó