2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Archívum

Ingatlanbefektetések: Lengyelország és Csehország nyomába sem érünk

2020-04-09 462

A kelet-közép-európai régió első negyedévre vonatkozó előzetes befektetési volumene a járvány márciusi megjelenése ellenére hozzávetőlegesen elérte a 3,7 milliárd eurót - derül ki a Colliers felméréséből. Ehhez a volumenhez nagyban hozzájárult a Heimstaden által jegyzett, nagyságrendileg 1,3 milliárd eurós Residomo portfolió tranzakció lezárása Csehországban.

 Így éves összevetésben a 2020 első negyedéves volumen 68%-ot emelkedett 2019 első negyedévéhez képest (kb. 2,2 milliárd euró), és 28%-os emelkedést mutat 2018 első negyedévéhez (kb. 2,9 milliárd euró) képest.

A 2019-es, rekordot jelentő évet követően az első negyedév teljes befektetési volumenéből

48%-OS RÉSZESEDÉSÉVEL LENGYELORSZÁG MEGŐRIZTE VEZETŐ SZEREPÉT A RÉGIÓBAN. A MÁSODIK HELYET CSEHORSZÁG SZEREZTE MEG 39%-KAL, MÍG ŐKET SZLOVÁKIA KÖVETI 5%-KAL, ROMÁNIA 4%-OS, MAGYARORSZÁG ÉS BULGÁRIA PEDIG 2-2%-OS PIACI RÉSZESEDÉST TUDHAT MAGÁÉNAK.

Az emberek biztonsága, illetve a vírus terjedésének megállítása érdekében hozott intézkedések, valamint az utazási és határátlépési korlátozások erősen befolyásolják majd a befektetési volument a második és harmadik negyedévben, hiszen a körülmények nem teszik lehetővé a tranzakciókban részt vevő felek találkozását, vagy az érintett ingatlanok személyes megtekintését – mondta Kevin Turpin, a Colliers International regionális piackutatási igazgatója.

A remélhetőleg rövidtávú korlátozások mellett sok ingatlantulajdonost lekötnek az ingatlanjaikkal kapcsolatos, megváltozott körülmények hatására felmerült új kockázatok felmérése és kezelése. A régió kormányainak intézkedései ezidáig elsősorban az alkalmazottak jövedelmeinek védelmére, illetve azon cégek terheinek csökkentésére irányultak, amelyeket a korlátozó intézkedések leginkább sújtottak. Rövidtávú adózási könnyítéseket leszámítva sok ingatlan tulajdonosa jogosan úgy érezheti, hogy nem kapnak elegendő segítséget a kialakult helyzetben.

EGY FOLYAMATBAN LÉVŐ FELMÉRÉS ALAPJÁN A BEFEKTETŐK ÉTVÁGYA TOVÁBBRA IS ERŐS MARADT ÉS A BEFEKTETÉSRE SZÁNT ÖSSZEGEK VÁLTOZATLANOK, SŐT AKÁR NÖVEKEDHETNEK IS.

Sok befektető azonban kivárhat még pár hétig, amíg tisztábban nem látják a jelenlegi helyzetet és annak hatását a finanszírozásra és az árazásra vonatkozóan, illetve amíg nem tudják az ingatlanokat személyesen is megtekinteni.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője