2026. április 12., vasárnap - Gyula

Archívum

Minden jel arra utal, hogy mélyebb és hosszabb lesz a válság Magyarországon, mint a legtöbb országban

2020-04-02 409

Azok az országok, amelyek erősen függnek a koronavírustól szenvedő országokból érkező importtól, és egyben szintén a járvány miatt leállított gazdaságokba exportálnak, mélyebb és elnyújtottabb válságra kell, hogy készüljenek, mint a kevésbé nyitott gazdaságok. Az ING Bank elemzése szerint Magyarország az ötödik legveszélyeztetettebb ország a világon a fenti összefüggés szerint.

A koronavírus nem csak a kormányzati intézkedések miatt rontja a gazdasági aktivitást, de már a megjelenése előtt sérültek az ellátási láncok, ez pedig az egyes vállalatok működésére hatott negatívan.

Az importfüggő országok

A félkész termékek hiánya már ott is éreztette a hatását, ahol a vírus még nem jelent meg. A gazdasági kár annál nagyobb lesz, minél kitettebb az ország a vírus által sújtott gazdaságokból érkező köztes termékeknek. Az ING Bank ezeket az országokat gyűjtötte össze: az alábbi ábra azokat az országokat mutatja, amelyek a legnagyobb mértékben függnek a koronavírussal leginkább sújtott 10 országból érkező inputoktól. Az elemzők kiemelik, hogy ez ugyan nem a legpontosabb mérési módszer a sérülékenység bemutatására, de az iparági adatok csak később állnak majd rendelkezésre. Amint az látható, Magyarország az ötödik legsérülékenyebb ország az elemzés szerint.

Az is látszik a fenti ábrán, hogy a félkész termékek importjától legjobban függő 15 ország közül 10 európai. Az elemzés készítői felhívják a figyelmet, hogy az Egyesült Államok relatíve zárt gazdaság, így ők gyorsabban kilábalhatnak, de a vírus gyors terjedése miatt a velük szoros gazdasági kapcsolatban álló Kanada kilátásai viszont kevésbé kedvezőek.

A következő ábra a 10 legnagyobb beszállító országtól való függőséget mutatja, ezen a listán is a hatodik legsérülékenyebb Magyarország. A diagramról az is kiderül, hogy a 10 legnagyobb ország közül 8 azok között is megtalálható volt, amelyeket a legjobban sújtott a vírus (Japán és Hongkong a kivétel). A leginkább veszélyeztetett ország ezúttal is Luxemburg, a 10 legnagyobb gazdaság közül pedig Kanadát érintheti legmélyebben a válság az elemzés szerint.

Az export miatt sérülékeny országok

A nyitott gazdaságoknak nem csak az ellátási lánc sérülése miatti importzavar okozhat nagy kárt, de a külső kereslet romlása is negatív hatással lehet rájuk. Ha ezeknek az országoknak sikerül kontroll alatt tartaniuk a járványt, a gazdaságuk attól még nem tud helyreállni, ha az exportcélországok gazdasága még mindig nem tudott újraindulni a járvány miatt. Az alábbi ábra az exportfüggő országokat mutatja be, ezen a listán is az ötödik helyen vagyunk:

A teljes cikk: Minden jel arra utal, hogy mélyebb és hosszabb lesz a válság Magyarországon, mint a legtöbb országban

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője