2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Most egy időre teljesen leállnak a személyi kölcsönök Magyarországon

2020-03-19 309

Mivel mától már nem lehet fedezetlen fogyasztási hitelt 5,9% feletti THM-mel felvenni Magyarországon, a bankok leállították ezek nagy részét adó személyi kölcsöneik, és persze az ennél drágább áruhiteleik szerződéskötését is. Akinek rövid távon pár százezer vagy millió forintra volna szüksége, az vagy szabad felhasználású jelzáloghitelért folyamodik (ezekre nincs korlátozás), vagy meg kell várnia, amíg a bankok előjönnek a rendeletnek megfelelő új termékeikkel.

Mi a változás?

„E rendelet hatálybalépését követően (vagyis csütörtök 0 órától – a szerk.) kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét” – ez olvasható az Orbán Viktor által aláírt új rendeletben. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 0,9%-os alapkamat mellett nem lehet 5,9%-osnál magasabb THM-ű fedezetlen fogyasztási hitelre mától hitelszerződést kötni. A rendelet tartalmáról itt írtunk részletesen:

A bankok az elmúlt években és hónapokban szép számmal, nagy összegben kínáltak személyi kölcsönt, áruhitelt, lombardhitelt, esetenként fedezetlen autóhitelt is 5,9% feletti THM-mel, ezek szerződéskötését tehát ma 0 órával, azonnal le kellett állítaniuk (az addig megkötött szerződések értelmezésünk szerint még folyósíthatók.)

Az ügyfeleknek tehát meg kell várniuk, míg a bankok kialakítják új, a rendeletnek megfelelő termékeiket. Ez napokat, de akár egyes bankoknál heteket, hónapokat is igénybe vehet attól függően, mennyire prioritás náluk a fogyasztási hitelezés. Nyilvánvalóan lehetnek olyan hitelintézetek is, amelyek 5,9% alatti THM mellett nem lesznek hajlandóak személyi kölcsönt nyújtani, azok pedig előnybe kerülhetnek, amelyek tisztán digitálisan is folyósítanak ilyen hiteleket.

 A bankok még az esetleges részletszabályokra is kíváncsiak lehetnek, lásd az OTP alábbi példáját.

FONTOS AZONBAN TUDNI, HOGY A TÖRLESZTÉSI MORATÓRIUM CSAK A MÁRCIUS 18-A 24 ÓRÁIG MÁR FOLYÓSÍTOTT HITELEKRE VONATKOZIK, VAGYIS AKI A KÖVETKEZŐ NAPOKBAN, HETEKBEN ÉS HÓNAPOKBAN VESZ FEL BÁRMILYEN HITELT, ANNAK 2020 VÉGÉIG IS FOLYAMATOSAN TÖRLESZTENIE KELL A HITELÉT – HA CSAK A BANKKAL KÖTÖTT SZERZŐDÉS MÁSKÉPP NEM RENDELKEZIK.

A teljes cikk: Most egy időre teljesen leállnak a személyi kölcsönök Magyarországon

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője