2026. március 16., hétfő - Henrietta

Archívum

Koronavírus: a nagy projektek lehetnek leginkább veszélyben

2020-03-13 440

A koronavírus terjedése az építőipart és az ingatlanfejlesztőket is komoly kihívások elé állítja. A szektorban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd a járvány terjedése. 

A Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint a nagy irodaházak, ipari épületek, szállodák építésével kapcsolatos projektek azért lehetnek különösen kitéve veszélyeknek, mert jelentős létszámú munkaerőt foglalkoztatnak, illetve a kivitelezéshez számos esetben külföldről behozott építőanyagokat, eszközöket használnak fel. A koronavírus-krízis azonban akár olyan helyzetet is eredményezhet, ami vis maiornak tekinthető, így az építőiparban érintett vállalkozások erre hivatkozva mentesülhetnek a határidők teljesítése alól.

Egy nagyobb ingatlanfejlesztési projektben mind a megrendelő, mind kivitelező számára jelentős kockázat lehet, ha a járvány és a kormányzati válaszlépések miatt az építési projektet fel kell függeszteni vagy a vállalt ütemezés szerint nem tudják befejezni. Kivitelezési (építés-szerelési) szerződés esetén a kivitelezőnek alapvető kötelezettsége az ingatlan határidőben történő felépítése, így szerződésszegést követ el, amennyiben ezt nem tudja teljesíteni. Ebben az esetben a kivitelezési szerződésben meghatározott szankciókkal kell számolnia, lényegében függetlenül attól, hogy a teljesítés elmaradása, illetve a késedelmes teljesítés milyen okoknak tudható be. A szerződésszegésből eredő felelősség alól mentesülhet ugyanakkor „vis maior” esemény fennállása esetén.

Kivitelezési szerződésekben a vis maiort olyan kivételes eseményként, körülményként szokták meghatározni, amelynek előállása a szerződő felek akaratától független, bekövetkezésének elhárítására a felek a szerződés megkötését megelőzően nem készülhettek fel, amelyet a felek a bekövetkezés után nem kerülhettek el, illetve, amelynek bekövetkezése egyik félnek sem tulajdonítható. A kérdés az, hogy mi tekinthető olyan, a kivitelező ellenőrzési körén kívüli körülménynek, kivételes eseménynek, ami a vis maior kritériumrendszerét kimeríti.

Rada Mátyás, a Kapolyi Ügyvédi Iroda alkalmazott ügyvédje szerint vis maiorra akár a szerződésekben is példaként szokták felhozni a háborús vagy terror eseményeket, természeti és nukleáris katasztrófákat, illetve a járványos megbetegedéseket is. Ennek megfelelően tehát az az építőipari kivitelező, aki a járvány miatt az építkezést nem tudja a vállalt határidőben teljesíteni, adott esetben kellő alappal hivatkozhat vis maior eseményre. A vis maior esemény fennállásának legfontosabb következménye, hogy a szerződésszegő fél mentesülhet a szerződésszegésből eredő következmények alól, illetve akár mentesülhet a vis maior idejére-tartamára a szerződéses kötelezettségei teljesítése alól is. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a kivitelezőnek nem csak kötbért nem kellene fizetnie, hanem a vis maior és az amiatt fennálló akadályoztatása tényleges időtartamával a teljesítési határideje is meghosszabbodhatna.

A megrendelői oldal, tehát az ingatlanfejlesztők, beruházók számára alapvető jelentőségű kérdés, hogy a járvány és a kormányzati válaszlépések – mint köztudomású tények – önmagukban megalapozzák-e a kivitelező fentebb írt mentesülését. A megrendelő, egyszersmind az épület tulajdonosa és leendő hasznosítója, bérbeadója optimális esetben már a kivitelezés előtt vagy annak során bérleti szerződést köt az épület leendő bérlőivel, amelyben kötelezettséget vállal a bérleti területek vállalt határidőn belüli átadására. Rada Mátyás szerint amennyiben a vállalt határidőt a tulajdonos nem tudja teljesíteni, akkor magának is szerződésszegésből eredő szankciókkal kell számolnia, nem beszélve az előre betervezett bérleti díjbevételek kieséséről. Mivel ilyen módon a gazdasági célú épületek kivitelezése és hasznosítása szorosan összefügg, a kivitelezési szerződésekben kikötött magas összegű kötbérek éppen a megrendelő ilyen jellegű kockázatait hivatottak kezelni.

A Kapolyi Ügyvédi Iroda azonban felhívja a figyelmet arra, hogy vis maior esemény kapcsán a vállalkozó kivitelezőnek nem elég a járványra/világjárványra – mint köztudomású tényre – hivatkoznia, hanem egyúttal azt is bizonyítania kell, hogy annak hatásai a szerződéskötés időpontjában nem voltak előreláthatóak, továbbá mindent megtett, hogy a járvány következményeit elkerülje, enyhítse. A fenti feltételeknek együttesen kell teljesülniük ahhoz, hogy a kivitelező a vis maior miatt mentesüljön a szerződésszegés következményei, illetve a szerződéses kötelezettségeinek teljesítése alól. A kivitelezési szerződésekben általában előírják azt is – de ez egyébként is elvárható – hogy a kivitelező a vis maior esemény felmerüléséről vagy akár annak veszélyéről a megrendelőt azonnal értesítse.

Rada Mátyás szerint így a vállalkozótól alappal elvárható, hogy az értesítésben jelölje meg, hogy a vis maior milyen okokból, milyen módon és mértékben érintheti az ő teljesítését, milyen késedelmet okozhat, illetve milyen preventív intézkedések bevezetését tervezi. Még abban az esetben is, ha a következmények elkerülhetőnek látszanak, egy gondosan eljáró kivitelező részéről elvárható, hogy a fenyegető veszélyről és megelőző intézkedéseiről a megrendelőt haladéktalanul, azaz már a napokban tájékoztassa, ha a krízis érinti. A konkrét helyzet kapcsán kijelenthető, hogy a koronavírus következményei a járvány kirobbanása előtt megkötött szerződések kapcsán nem voltak előre láthatóak. Ezzel összhangban tehát nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a járvány klasszikus vis maior eseményként értékelhető.

A Kapolyi Ügyvédi Iroda felhívja a figyelmet, hogy a kivitelezőknek továbbra is mindent meg kell tenniük a szerződésszerű teljesítés érdekében, és ha ez végül mégis veszélybe kerül, akkor tudniuk kell igazolni, hogy a járvány jelentősen korlátozta őket a vállalt munka elvégzésében, bizonyítaniuk kell a korlátozás mértékét. Így például a behozatali tilalommal vagy járványügyi korlátozással érintett országokból történő anyagbeszerzések helyett alternatív beszállítókat és útvonalakat kell találni. Ugyanígy, a munkaerő biztosítása és védelme érdekében a kivitelezőnek az építkezésen olyan egészségügyi intézkedéseket, szabályokat kell bevezetnie, amelyekkel mérsékelhető a járvány következménye.

A fentiek alapján a járványügyi helyzet ugyan vis maior eseményként értékelhető, azonban korántsem jelenti azt, hogy a kivitelező automatikusan mentesül a felelősség, illetve esetleges kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a vállalási határidőket nem tudja teljesíteni. Jelen pillanatban még nem látható, hogy a koronavírusnak Magyarországon pontosan milyen mértékű negatív hatásai lesznek az építőiparra. A felelősen eljáró vállalkozók ebben a helyzetben a járvány okozta kockázatok megelőzésére akciótervet, megelőzési protokollt készítenek és annak tartalmáról a megrendelőt is tájékoztatják.

A teljes cikk: realista.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Március 15. a  Bálna Honvédelmi Központban

Március 15. a Bálna Honvédelmi Központban

More details
Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

Március 15. – Ünnepi programsorozat a PIM-ben

More details
2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

2026. március 15-ei programok a Budavári Palotanegyedben

More details
Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

Magyarok a világűrben - Lépj be a HUNIVERZUMBA!

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

Szakma Sztár Fesztivál, 2026. március 26–27.

More details
Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

Dubai Ingatlan Expo, 2026. március 14.

More details
Több mint 250 fenntarthatósági és egészségközpontú ingatlantanúsítványt adtak ki tavaly Romániában

Több mint 250 fenntarthatósági és egészségközpontú ingatlantanúsítványt adtak ki tavaly Romániában

More details
Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

Hamarosan az összes magyar Pizza Hut étterem átalakul

More details
52 milliárd euró felé tart az európai ingatlanbefektetési piac 2026 első negyedévében

52 milliárd euró felé tart az európai ingatlanbefektetési piac 2026 első negyedévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője