2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Ők lettek az év hazai befektetői! Szolgáltató-fejlesztő központok is nyertek

2020-02-13 503

Ismét átadták Az Év Befektetője 2019 díjakat nyolc kategóriában. A győztesek közül ketten a Váci úti, míg egy a dél-budai iroda alpiacon rendezkedett be.

A díjátadó gálán Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója mozgalmas és eredményes évnek nevezte a tavalyit, kiemelve, hogy a befektetések 24 százalékkal haladták meg a 2018-as értéket. Idén pedig az új gyártási kapacitásokat a termelékenység, míg a szolgáltatásokat a vidéki egyetemvárosaival kötött együttműködések határozhatják meg.

A rendezvényen nyolc kategóriában díjazták a 2019-es befektetéseket. Az év legnagyobb zöldmezős beruházásáért járó elismerést a japán Toray Industries kapta, amely lítium-akkumulátorokhoz gyárt Nyergesújfalun szeparátorfilmet. A legnagyobb volumenű befektetésért a koreai Samsung SDI Magyarország Zrt.-t díjazták, amely 390 milliárd forintból hoz létre Gödön akkumulátorgyárat.

2019 legnagyobb munkahelyteremtő befektetőjeként a szintén koreai SK Battery Manufacturing Kft. vehetett át elismerést. A vállalat 239 milliárd forintos beruházása ezer új álláslehetőséget teremt a komáromi akkumulátorgyárban. Az év ipari parkja díjat a kaposvári Keleti Ipari Parknak ítélték, míg az év magyar beszállítójának a Simon Műanyagfeldolgozót választották.

Emellett olyan díjakat is kiosztottak, amely szorosan kapcsolódik a hazai irodapiachoz. Így kiválósági központ kategóriában a Sanofi Business Services Budapest Center lett a nyertes. A párizsi székhelyű gyógyszeripari csoport a kezdeti száz munkatárs felvétele után 2022-ig 350 főre kívánja bővíteni az alkalmazottak körét. Az új üzleti szolgáltatóközpont pénzügyi, könyvviteli tevékenységeket és HR szolgáltatásokat, valamint adatkezelést végez az európai és észak-amerikai érdekeltségek részére hét nyelven. A GTC White House irodaházban rendezkedtek be a Váci úti irodafolyosón, ahol az ingatlan különlegessége, hogy a százéves Felvonógyár loftos épületét egyesítették egy ultramodern irodaházzal Tima Zoltán tervei alapján.

Szolgáltatóközpont-beruházásért a Tesco Business Services and Technology Zrt.-t jutalmazták, ahol a közép-európai piacok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – támogatására nyújtanak üzleti szolgáltatásokat. Az új központ Magyarországra telepítésében fontos szerepet játszott a kiválóan képzett magyar munkaerő, a megfelelő infrastruktúra és az oktatási háttér. A budapesti munkatársak a már létező, specialista nemzetközi csapatokba integrálódtak.

Az év k+f (kutatási és fejlesztési) beruházása díjat pedig a  thyssenkrupp AG kapta, amely Budapesten új telephelyre költöztette a globális fejlesztési központját. A helyszín a South Buda Business Park, ahol 16 ezer m2-es irodát vettek birtokba, mivel a korábbi bérlő, a Magyar Telekom az új székházba költözött. Dél-Buda a Váci út mellett a legkeresettebb fővárosi alpiac, ahol számos új fejlesztés zajlik, elég csak a BudaPartra vagy éppen az Office Gardenre gondolni, de Újbudán épül a Budapest One, a Bartók Udvar II. vagy éppen az evosoft székház is.


(realista.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője