2025. október 5., vasárnap - Aurél

Archívum

Tönkreverték a versenytársakat a Váci úti cégek

2020-01-28 371

Megdöbbentő eredményre jutott a G7.hu, amikor utánanézett annak, mekkora szerepet töltenek be az ország gazdaságában azok a cégek, amelyek központja a budapesti Váci út Nyugati pályaudvar és Újpest Központ metrómegálló közti részén találhatók.

A lap a Bisnode céges adatbázisában 763 olyan vállalkozást talált Budapestnek ezen a pontján, amelyek árbevétele elérte a legalább 50 millió forintot az utóbbi években.

Mint kiderült, ezek a cégek adták 2018-ban a magyar vállalati GDP 3 százalékát, valamint az összes magyarországi vállalkozás

  • termelési értékének 6,7 százalékát,
  • árbevételének 4,1 százalékát és
  • alkalmazotti számának 1,5 százalékát.

Az ezen az öt kilométeres útszakaszon bejegyzett vállalkozások hatékonyságban és fizetésben is verték versenytársaikat: az ott dolgozók átlagfizetése 2018-ban havi bruttó 492 ezer forint volt.

Ezek a vállalatok gyártást egyébként nem, vagy csak elhanyagolható mértékben végeznek, túlnyomó többségük szolgáltatásokkal foglalkozik.

(Forrás: hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

More details
SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

More details
A retail park, mint biztos befektetés - Az OPC terjeszkedésről, finanszírozásról és befektetői stratégiáról

A retail park, mint biztos befektetés - Az OPC terjeszkedésről, finanszírozásról és befektetői stratégiáról

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

More details
MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

More details
Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

More details
„Mindig lesznek irodák, de a jövő a flex” – Michael P. Smithing a DBH FLEX élén

„Mindig lesznek irodák, de a jövő a flex” – Michael P. Smithing a DBH FLEX élén

More details
Apró süti – nagy bírság

Apró süti – nagy bírság

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője