2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Elérte legmagasabb pontját a pesti irodakomplexum első épülete

2020-01-17 841

Elérte legmagasabb pontját az Aréna Business Campus „A” épülete, a nyolc szintes épület 20 ezer négyzetméternyi bérbeadható irodaterületet kínál majd és 2020 második negyedévében kerül átadásra - szerepel az Atenor közleményében.

Az iroda campus első, nyolc szintes épülete 20 ezer négyzetméternyi bérbeadható irodaterületet kínál majd és 2020 második negyedévében kerül átadásra. Az Aréna Business Campus második, „B” épületének mélyépítési munkálatai már folyamatban vannak, így további 15 000 négyzetméter irodaterület készül el 2021 közepére, majd a projekt befejező, „C” és „D” ütemeinek kivitelezését a tervek szerint két-három éven belül befejezi a belga ingatlanfejlesztő, az Atenor. A jelenlegi kivitelezési munkákat a Péter Építő Kft. végzi.

Az Aréna Business Campus az Atenor második budapesti projektje, melyet az első, Váci Greens fejlesztéshez hasonlóan szintén saját tőkéből finanszíroz. A négy épületből álló, 72 000 négyzetes Aréna Business Campus több mint 200 méter hosszú Hungária körútra néző fronttal valósul meg, illetve egy közösségi parkot is kap vele a környék.

Az irodakomplexum BREEAM Excellent és Access4you minősítéssel rendelkezik. A fejlesztő arról is beszámolt, hogy a területek közel 40%-a kiadásra került vezető multinacionális bérlőknek, valamint földszinti szolgáltató egységeknek.

Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos a bérlőknek a gyors, professzionális és a határidőket maximálisan tartó kivitelezés, ezért olyan szerkezetépítő céget választottunk, a Péter Építő Kft-t, aki képes volt e szigorú kritériumoknak megfelelni. Itt kihangsúlyoznám azt, hogy még jelen kihívásokkal teli építőipari környezetben is képesek voltunk határidőn belül lezárni az épület szerkezetépítését. Nagyon fontos tehát számunkra a gyorsaság és a minőség, mellyel egyrészt jelentős versenyelőnybe kerülünk, másrészt tovább erősítjük pozitív reputációnkat megbízhatóságunk révén.”

– mondja Borbély Zoltán, az Atenor Hungary Country Directora.

(Forrás: portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője