2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Európába is elhozzák a Renault szuperolcsó villanyautóját

2019-10-28 431

Nyilván nem véletlen, hogy a Renault nem próbálkozott Európában a Kwid mini-terepjáróval. Az India számára fejlesztett modell ugyan 1,2 millió forintnak megfelelő rupiáért kapható, de ez nyilván látszik a minőségén is. Ugyanakkor mégis megkapjuk majd ezt a kis dobozt, méghozzá K-ZE néven, villanyautóként - írja a totalcar.hu.

A K-ZE egyelőre csak Kínában kapható, és a gyári adatai alapján nem nagy csoda. A motorja 44 lóerős, a végsebessége 104 km/h, és 60 km/h-ra 7 másodperc alatt gyorsul. Viszont a hatótávja 250 km, igaz, a hírhedten optimista NEDC szabvány szerint, de így is biztosan elmegy 150 km-nél többet utántöltés nélkül, és ami a lényeg, az akkumulátorral együtt is olcsó. Kínában 2,6 millió forintnak megfelelő összegért kínálják. Európában valószínűleg valamivel drágább lesz – 11 ezer eurós, azaz 3,6 millió forintos árról hallani – de így is hatalmasat lendíthet a villanyautózás ügyén.

A Renault-nál a viszonylag alacsony ár ellenére is inkább az autómegosztó szolgáltatások ideális járművét látják benne. Úgy vélik, a fiatalabb generáció szívesen bérel majd egy ilyen apró, egyszerű elektromos járművet, ezért is érdemes elhozni a típust Európába.

 
Ez persze úgy sem olcsó a Renault számára, hogy a K-ZE lényegében készen van. A típusnak Európában is át kell esnie a drága engedélyeztetési eljáráson, és ehhez nyilván több helyen módosítani kell majd az autót. Ennek ellenére úgy tűnik, ez lehet a Renault következő elektromos modellje Európában, talán már a jövő évre elkészülhet a nálunk is elérhető változat.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője