2025. július 12., szombat - Izabella

Archívum

Eladta a Gellért Hotelt a Danubius

2019-06-25 660

Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group. Mark Hennebry, a Danubius Hotels Group igazgatóságának alelnöke elmondta, hogy a vállalat nem hozta meg könnyen a döntést, hiszen a Danubius stratégiája alapvetően a növekedésre és a beruházásokra épül.

„Az elmúlt két évben a Danubius stratégiai partnert, pénzügyi társbefektetőt keresett a felújításhoz, hogy visszaadhassa a Gellért Hotel korábbi dicsőségét, Ez a keresés azonban nem vezetett sikerre – fogalmazott. – Ettől a folyamattól függetlenül az Indotektől érkezett egy ajánlat a teljes hotel megvásárlására. Úgy gondoljuk, hogy az új tulajdonos jelentős tőkét fordít majd a hotel felújítására, hogy az ismét elfoglalhassa méltó helyét Budapest luxusszállodái között."

A Danubius közleménye szerint az Indotek Csoport egy nagymúltú, biztos szakmai és pénzügyi alapokon álló cég, amely nagy tapasztalattal bír ingatlanok működtetése és fejlesztése terén, és rendelkezik a szükséges tőkével a további befektetésekhez.

A tranzakció lezárásához számos jogi és adminisztratív kérdést kell a feleknek rendezniük, amely várhatóan hónapokig is eltart.

A Danubius Hotels Group és az Indotek Csoport megállapodtak, hogy a Danubius üzemelteti a Gellért Hotelt az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig.

gellerteste

Ötcsillagos szállodaként újul meg

Az Indotek Group ötcsillagos szállodaként teljesen meg kívánja újítani az ikonikus szállodát. A magyar ingatlanfejlesztő társaság közleményében úgy fogalmaz: a Gellért Hotel Budapest egyik legpatinásabb szállodája, de az ingatlan mostanra alaposan megérett a felújításra. Éppen ezért az épületet megvásárló Indotek Group teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben az eredeti külső megtartásával.

„Az akvizícióink során mindig azokat a lehetőségeket keressük, ahol megfelelő ráfordítás mellett jó alkalmat látunk az értékteremtésre. A Gellért Szálló Budapest, sőt Európa egyik legszebb épülete, az ország büszkesége. Éppen ezért az adás-vételi megállapodás megkötését megelőzően elkészített részletes állapotfelmérést már a fejlesztési lehetőségek számba vételével végeztük el” – közölte Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

„Amíg Párizsnak az Eiffel torony, Londonnak pedig a Big Ben a legismertebb szimbóluma, Budapestet a gyógyfürdőiről ismerik legtöbben a világban. A város alatt lévő gyógyvízkincsnek, valamint az egyedülálló gyógyfürdőkultúrának az első számú megtestesítője pedig a Gellért. Ezért a felújítást azzal a céllal szeretnénk elvégezni, hogy a Gellért, Budapest ikonikus épületeként és helyszíneként, újra régi fényében ragyogjon. Szeretnénk, hogy olyan vendégeink legyenek, akik kifejezetten azért jönnek Budapestre vagy akár Európába, hogy a Gellért Szállóban szállhassanak meg, ahogyan ez az épület fénykorában is történt” – fejtette ki az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

A felújítást követően az Indotek Group luxus színvonalú nemzetközi hotelláncot kíván megbízni, azzal az elvárással, hogy portfóliójuk ékköveként működtessék tovább a szállodát

– írják közleményükben.

Az adás-vétel a szálloda napi működését nem érinti közvetlenül, a vendégek fogadása és a foglalások kezelése a megszokott módon folyik tovább.

Szintén fontos, hogy a hotelépület eladása a szálloda közvetlen szomszédságában működő Szent Gellért Gyógyfürdőre nem terjed ki, ugyanis az a Budapest fürdőit kezelő önkormányzati vállalat, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába tartozik.

Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Átalakulóban a tartalomfogyasztás és – terjesztés világa

Átalakulóban a tartalomfogyasztás és – terjesztés világa

More details
Több millió állásra pályázó személyes adatait kotyogta el a McDonalds HR-chatbotja

Több millió állásra pályázó személyes adatait kotyogta el a McDonalds HR-chatbotja

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője